csik




Az ezredfordulót követően a Volánbusz a többi hazai volántársasághoz hasonlóan elkezdte a vonalait alvállalkozóknak kiszervezni, ezek között voltak távolsági járatok (Zalaegerszeg), nemzetközi járatok (Bécs), de elővárosi járatok is (Nagytarcsa). Egy ilyen kiszervezés keretében került a zsámbéki térség a Kontaktbusz Kft.-hez, amely cég ígérete szerint az elnyert vonalakon kizárólag új, kínai gyártmányú King-Long autóbuszokkal veszi fel az üzemet. Az első King-Long XMQ6121G típusú autóbusz 2008 márciusában mutatkozott be a népligeti autóbusz-állomáson, majd  52 társa követte, jelenleg ennyi autóbusszal látja el a cég a zömmel a budapesti Széna térről induló járatait.

lgc389_stadion
King-Long a budapesti Stadion állomáson. A pályaudvaron ma már csak elvétve találkozni Volánbuszos autóval, azok is főleg csak mentesítőjáratként dolgoznak. A járművezetők általában átkerültek az alvállalkozóhoz

A zsámbéki indulást követően mintegy másfél hónappal, 2008. július 14.-étől újabb térség került kiszervezésre, ezúttal Gödöllő kapott kínai buszokat. A zsámbéki kocsikkal megegyező típusú és darabszámú buszokat a gödöllői székhelyű T&J buszprojekt Kft. üzemelteti. Az első járatok indulását követően mintegy egy évvel újabb vonalakat kapott a két cég: a Kelenföldi Pályaudvarról Etyekre és Biatorbágyra menő járatokat 2009 júniusától a Kontaktbusz üzemelteti, továbbá találkozhatunk a cég buszaival a Pannon szerződéses járaton is. A T&J buszprojekt pedig az Újpest-Városkapu–Galgamácsa vonal mellett egy sor Vác környéki helyközi vonalat üzemeltet 2009 őszétől.

lgc608_hatvan
A hangzatos nevű King-Long XMQ6121G típusú autóbuszt az egyszerűség kedvéért sokan kis King- Longnak vagy Kingának hívják, de a busznak sok egyéb – nem feltétlen pozitív hangvételű – beceneve van

Az elővárosi és helyközi vonalak mellett a távolsági vonalak is kiszervezték, ezeket a pályákat a Mátra Volán alvállalkozójaként megismert Color Tours Kft. nyerte meg. A legelső vonal Jászság vonalcsoport volt 2008 decemberében, majd ezt követték a Budapest–Ózd és a Budapest–Eger–Jósvafő vonalak, 2009 nyarától pedig Eger és Gyöngyös körzetében került át az üzemeltetés a Volánbusztól az alvállalkozóhoz. Az elnyert vonalakon elég vegyes a kép a járműveket illetően, találkozhatunk itt Mercedes Intouro és Temsa Tourmalin buszok mellett a King-Long cég XMQ6127 típusú távolsági autóbuszával is, amelyből 30 darab érkezett a gyöngyösi céghez.

lig522_eger
A távolsági autóbusszal már kevesebb probléma van, a járművezetők is megszerették, a felvétel Eger autóbuszállomáson készült

Az eltelt idő tapasztalatai alapján igazuk lett azoknak, akik némiképp tartottak a kínai autóbuszoktól, a típus hazai története nem mentes a botrányoktól. Maga a busz egyébként neves főegységekből áll: amerikai Cummins motor, Egerben készült ZF váltó és futómű, Michelin abroncs mellett a problémát inkább a kínai összeszerelés, valamint néhol szokatlan technológiai megoldások jelentik. Az utastéri fűtés például nem egy jól sikerült konstrukció, a téli időszakban gyakran lehet mínusz fokokat mérni az utastérben, emiatt néhány kocsin utasoknak kiosztható pokrócokat helyeztek el, nyáron pedig a klíma se mindig tökéletes. A közlekedési hatóság a fékrendszer mellett kifogásolta a távolsági kocsikon a kereket rögzítő tőcsavart is, amely csak néhány menet mélyen van csak rögzítve, így nagy az esélye, hogy időközben kirázódik, és elgurul a busz kereke. Mint minden kínai járműnél, a King-Long buszoknál is neuralgikus pont lehet a járművek vázszerkezetének a szilárdsága. Egyelőre csak egy komolyabb baleset történt King-Long típusú autóbusszal, a Moszkva téren történt frontális ütközésben viszont meglepő módon egész jól szerepelt a busz: a várakozásokkal szemben jól viselte az erőhatásokat, és csak kevéssé roncsolódott a homlokfal. Kérdés, hogy egy borulásnál hogyan viselkedne a busz – reméljük, ennek kipróbálására soha nem lesz lehetőség.

lig543_stadion
Nagy King-Long a Stadionnál

A Volánbusz tehát ilyen autóbuszokból szeretne újabb példányokat beszerezni, ezúttal már saját állományba. Noha a tender érdekes körülmények között zajlott, a Volánbusz valamiért nagyon ragaszkodik a King-Long buszokhoz és végleg kizárta az Alfa Buszt. A szerződést várhatóan március tizenkettedikén irják alá. Az ügy fejleményeit az IHO-n követhetik majd.