Kínai cég tűzközelben az útdíjtenderen?

iho   ·   2013.04.22. 12:12

Akár az eredeti útdíjtenderen elindult Synergon Integrator Kft.-vel és annak kínai partnerével, a CITCC-vel is együttműködhet az az i-Cell Kft., amely megnyerte a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. nemzetbiztonsági védőernyő alatt lefolytatott új tenderét – értesült a Napi Gazdaság. Ez a feltételezés a lap szerint azért állhatja meg a helyét, mert az utóbb a nyertes Getronics Zrt. visszalépésével eredménytelen közbeszerzési eljáráson a Synergon közösen indult a kínai céggel és az i-Cell-lel is.

Ugyanakkor az állam továbbra is kitart amellett, hogy a kormányhatározatban szereplő határidőkre megvalósul az elektronikus útdíjrendszer, ami eszerint 2013. július 1-jén élesben elindul. Az ellenőrzésről és a tervezett rendszerről azonban még nem sokat lehet tudni, de az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) kialakította a rendszer kiépítésére vonatkozó feladat- és ütemtervet, megtervezte és előkészítette számos feladat végrehajtását.

Piaci körökben arról beszélnek, hogy az ÁAK − miközben megpróbálja kiépíteni az elektronikus rendszert − július 1-jétől, a mai e-matricát megtartva, csak egy papíralapú megoldással fog előállni. A fuvarozók körében terjedő másik elképzelés szerint egy, az internetről letölthető program szolgálna a rendszer alapjául, ez egy szinte folyamatos és egyben pluszköltséget jelentő SMS-kapcsolatot feltételezne – a rendszerben a Vodafone lenne a háttérszolgáltató.

Mint ismeretes, a kormány éves szinten 150 milliárd forint pluszbevételre számít az elektronikus útdíjból.

Kapcsolódó hírek