Kincs a múltból: Olga Voszkonyjan leborul az autózás előtt

iho/közút   ·   2018.07.14. 18:45
moszkva_avtomobil_klip_kislid

Ami nincsen, arra vágyunk, amikor sok lesz belőle, akkor kezdjük el sejteni a jelenség árnyoldalait. Dalt persze ma is lehet írni a gépkocsiról, de annak már soha nem lesz olyan a hangzása, mint a boldog nyolcvanas években. Legfeljebb olyan, mint Bëlgáéknál.

Moszkva sugárútjai sem olyanok már, mint ebben a klipben, a kilencvenes és kétezres évek robbanásszerű motorizációja, a vadkapitalizmus elburjánzása, majd a putyini éra erőszakos rendcsinálása, a város mintaszerű európaizálása azóta már két alapos cezúrát is rakott jelenünk és a nyolcvanas évek közé.

Az Olga Voszkonyjan által 1989-ben előadott dal az éppen a normál állampolgár által is elérhetővé váló automobil megdicsőülése, amelynek báját a botlábakon a háttérbe billegő ZIL-ek mellett sok minden, azóta eltűnt, romatikussá olvadt dolog is adja.

Azért az utolsó jelenetekben figyeljük meg a nagyszerű Pangoliát, amely a Szovjetúnió válasza volt a DeLoreanra és a Lamborghinire. És azt se felejtsük el, hogy a videó elkészültekor a szovjet fővárosban még majdnem háromszáz kilométerrel hosszabb volt a villamoshálózat, mint napjainkban.

A múlt: Tátra-villamos billeg a macskaköves utcán

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek