Kisbusszal ütközött a repülőgép

iho/repülés   ·   2012.06.02. 23:44
cim2

A Boeing 727-es a nigériai Lagosban szállt fel, és az accrai nemzetközi repülőtér pályájától nem messze található El Wak stadionnál egy kisbuszba csapódott. A baleset helyszínére mentőkocsik érkeztek, s a körzetet a ghánai rendőrség lezárta.

A BBC értesülései szerint a busz 10 utasa meghalt, míg a repülőgép fedélzetén lévő négyfős személyzet mindegyik tagja túlélte a balesetet. Egyes hírek szerint volt még egy áldozata a balesetnek, egy kerékpáron közlekedő katonát is elsodort a túlfutott gép.

A szerencsétlenül járt gép a nigériai Allied Air Cargo Boeing 727-200F típusú, 5N-BJN lajstromjelű cargogépe, a háromhajtóműves repülő egykor N368PA lajstromjellel a Pan Am légitársaságnál szolgált, majd teherszállítóvá való átalakítása után az Express One International tulajdonába került.

(fotók: omgghana.com)

A ghánai tűzoltóság szóvivője, Billy Anaglate az AP-nek azt nyilatkozta, hogy a gép túlfutott a pályaküszöbön, áttörte a Kotoka repülőtér kerítését, és összeütközött a reptér melletti úton haladó busszal. Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál értesülése szerint a gép a 21-es leszállópálya felénél ért földet, ezért nem tudták a pilóták a 727-est megállítani.

A Kotoka reptér meteorológiai jelentése (METAR) alapján úgy tűnik, hogy a repülőtéren jó látási viszonyok uralkodtak, a szél a 170 fokos irányból fújt, 5 csomós sebességgel. (A repülésmeteorológia szakértőinek kedvéért bemásoljuk a legfrissebb, este 18 órakor kiadott jelentést: DGAA 021800Z 17005KT 9999 FEW016 SCT031 FEW030CB 27/24 Q1013 TEMPO 5000 -TSRA BKN010)

Más hírek szerint a fenti, 18 órakor kiadott meteorológiai jelentéshez képest egy óra tíz perccel később, a baleset időpontjában heves zivatar vonult át a körzeten.

A térképek szerint a reptér egyetlen, a biztonsági zónákkal együtt meglehetősen hosszú, 3400 méteres, észak-dél irányú pályával (03/21 a pályairány) rendelkezik, ennek déli végénél fut a Giffard Road, valószínűleg itt történt a baleset. Az út túloldalán helyezkedik el az El Wak stadion, ahol a mekkai zarándoklatra utazók várakoznak.

A repteret a mentés idejére lezárták, de az esti órákban ez már csak egy járatot, a British Airways BA78-as járatát érinti. A reptér honlapja szerint a járat 10 órás késéssel, vasárnap reggel 9 órakor száll fel.

Az Allied Cargo a Flightglobal friss adatbázisa szerint a lagosi bázisreptérről Accra, Entebbe, Freetown, Malabo és Monrovia célállomásokkal repül menetrend szerinti cargojáratokat. A belgiumi Ostende desztinációt egy másik légitársaság MD-11-esével repülik. Saját flottájuk az adatbázis szerint négy Boeing 727-200-asból áll.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.