A 200-as és 400-as Ikarus-család még jövőre is jelentős számban üzemel majd a cégnél, időként azonban szükség van bizonyos fődarabok cseréjére, felújítására. Az egyik legdrágább ezek közül az automataváltó-felújítás, amely típustól és állapottól függően 1–2 millió forintba kerül, ráadásul bonyolultsága miatt csak külső cég tudja elvégezni, a BKV házilag nem.

Az Allison-váltós tesztbusz Kőbánya-Kispesten<br/>(fotók: Molnár Dániel)

Egy új váltó ára ugyan 3–4 millió forint, de megbontás nélkül akár félmillió kilométert is képes elmenni, addig a felújított váltótól maximum 150–200 ezer kilométer várható el. Hosszabb távon tehát jobban megtérül az új váltó. A BKV kísérletképpen most egy új, a cégnél jobbára ismeretlen váltótípus megvásárlása mellett döntött, méghozzá a kölcsön-Ikarus V187-eseben bevált, Allison gyártmányú automata váltóra esett a választás.

Az Allison Transmission a ZF és a Voith mellett a harmadik legismertebb nyomatékváltógyár, idehaza a Kravtex és az Ikarus is alkalmazza termékeiket buszaiban, ezen felül néhány kísérleti példányt építettek be régebbi buszokba (például a Gemenc Volánnál Rába Contactba, a Kisalföld Volánnál Ikarus 280-asba, a Volánbusznál Ikarus 435-ösbe).

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mi szükség van egy kifutóban lévő típusba vadonatúj váltót tenni? Egyrészt a kocsi selejtezése után a váltó más buszba is áttehető, másrészt itt a cél nem a 200-as család fejlesztése volt, hanem a tapasztalatszerzés.

Az új buszon az egyetlen szemmel látható, külső változás a műbőr borítású Halas típusú ülések

Az új váltó egy éppen felújtás alatt lévő, forgalomból kivont (ex-BPI-199) Ikarus 260-asba került, amely a sikeres vizsgák után az MPH-199-es rendszámot kapta. A buszt a délpesti garázs vette állományba, általában a 182-es viszonylaton lehet vele találkozni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!