Kiskunlacházán forgat Bruce Willis és az óriáshelikopter

iho/repülés   ·   2012.06.26. 18:02
cim

A világ legnagyobb helikoptere Kiskunlacházán vesz részt a következő napokban a Die Hard ötödik folytatásának forgatásán – adja hírül a repülőtér közleménye.

A debreceni leszállás <br>(fotó: MTI)

Mint elmondtuk, a fehéroroszországi Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának helikoptere a múlt hét közepén érkezett Magyarországra. Debreceni leszállás és tankolás után Budaörsre repült, ahol a nagyhangárban a kutató-mentő feladatoknak megfelelő piros-fehér színek helyett álcázófestést kapott.

Az óriás érkezése Kiskunlacházára <br>(fotók: Kiskunlacháza Airport)

Innen települt át a világ legnagyobb helikoptere a hetven fős stábbal együtt kedden Kiskunlacházára. Mint a repülőtérnek az iho/repüléshez eljuttatott közleménye fogalmaz: „A Kiskunlacháza Airport 2500 méter hosszú és 45 méter széles kifutópályája és aszfaltburkolatú gurulóútjai tökéletes helyszínt biztosítanak a forgatásra.

Piros-fehér helyett katonai álcázófestést kapott az óriáshelikopter

Az elkövetkező napokban légi felvételeket és harci jeleneteket forgatnak a repülőtér több pontján is. A Mi-26-oson kívül egy Eurocopter AS 350-es, és egy EC 120B Colibri típusú helikopter is a helyszínre érkezett. A legmodernebb technikával készült, pormentes és hőszigetelt hangáraink biztonságos tárolást szavatolnak a drága légijárművek számára a forgatás teljes időtartama alatt”- mondta el Király Anikó, a repülőtér sajtószóvivője.

Kiskunlacháza, az egykori szovjet légibázis mai, megújult formájában autentikus, ugyanakkor jól felszerelt helyszín az Oroszországban játszódó jelenetek forgatására

Mint korábban elmondtuk, a katonai célokra készült, Mi-6-osból fejlesztett Mi-26-os  20 tonna teher vagy kilencven felfegyverzett katona szállítására alkalmas, nyolclapátos rotorjának átmérője 32 méter, a farokrotor csaknem átmérője 7,6 méter. Budaörsön csak egy-két alkatrész leszerelése árán fért be a nagyhangárba.

Maximális felszállósúlya 56 tonna, két Lotarev-hajtóműve egyenként csaknem 12 ezer lóerőt teljesít, 250 kilométeres óránkénti utazósebességre képes. Hat főnyi személyzettel repül, létezik kifejezetten kutató-mentő illetve sebesültszállító, sőt, légitanker-változata is.

A gyártó Rosvertol fotója a modernizált Mi-26T2-ről

A legfrissebb hír a típusról, hogy modernizált, képernyős pilóütafülkével, új navigációs és éjjellátó rendszerrel felszerelt T2 változata júliusban Algériában tart bemutató repülést abban a reményben, hogy az ottani légierő több példányt vásárol a gépből.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.