Kiterjesztették az útdíjat Németországban

Joó Ferenc   ·   2018.07.04. 16:15
lkw-maut-nemet-utdij-kamion-400

Vasárnap óta mind a harmincnyolcezer kilométer Bundesstraße bekerült a nehéz tehergépjárművek által csak fizetés ellenben használható utak körébe. Eddig csak az autópályákon és kétezer-háromszáz kilométernyi kiemelt főúton kellett a hét és fél tonnát meghaladó teherautókat vagy szerelvények után úgynevezett LKW-Mautot fizetni. A korábban megvásárolt útdíjdobozok továbbra is működnek, azokat nem kell lecserélni. Számítások szerint az eddigi évi négy és fél milliárd euró útdíj-bevétel a másfélszeresére fog növekedni.

Az útdíjat 2005-ben vezeték be, akkor még csak a tizenkét tonna össztömeget meghaladó járművekre. Három éve kiterjesztették a fizetési kötelezettséget a hét és fél tonnánál nehezebb teherautókra is. Jövő év elejétől az útdíj mértéke fog növekedni. Jelenleg a 2015 óta érvényben lévő táblázat szerint a legkisebb mértékű útdíjat az Euro 6-os, kéttengelyes teherautók után kell fizetni, összegszerűen 8,1 eurócentet kilométerenként. A legtöbbet az öt- vagy többtengelyes, a legszennyezőbb Euro 0/1-es motorral szerelt szerelvények után kell fizetni, kilométerenként 21,8 eurócentet.

Jövő évtől már három komponensből tevődik össze a németországi útdíj. Maga az infrastrukturális része is növekszik, egy legújabb negyventonnás kamion esetében kilométerenként 13,5 eurócentről 17,4 eurócentre. Minden kamionra, az Euro 6-osokra is kiterjesztik a légszennyezési díjat, amely mértéke Euro-kategóriától függően 1,1 és 8,5 eurócent között lesz kilométerenként. Emellé jön még a zajszennyezési díj, kilométerenként 0,2 eurócent mértékben. Mindez azt eredményezi, hogy egy átlagos kamion után évente akár tízezer euróval is többet kel fizessen tulajdonosa, mint jelenleg.

Az új rendszerű útdíj mögött az Európai Unió egyes jogszabályai állnak. Németország lesz az első, akik a külső költségeket beépítik útdíj-rendszerükbe. Ezek azok a költségek, amiket nem a felhasználó fizet. Ilyen például a légszennyezés, ami olyan károkat (például tüdőrák) okoz, melyek költségeit nem a kamion üzemeltetője, hanem a megbetegedett páciens fizeti meg. A külső költségek, más néven externáliák kiszámításának tudományos alapja az, hogy mennyibe kerülne az okozott szennyeződést vagy kárt megszüntetni. A német kormány által jövő évtől bevezetett vagy kiterjesztett külső költség után fizetendő útdíj-komponensek még így is csak töredékét fogják fedezni a valóságban okozott külső költségeknek.

Útdíjkapu Németországban (fotó: Auto-Medienportal.Net/ADAC)

A kamionok sokkal több kárt okoznak a közutakban, mint a személyautók. Nagyságrendekkel nagyobb tömege miatt egy negyventonnás kamion dinamikus terhelése a közút felépítményében hatvanezerszeres terhelést is jelenthet egy személyautó terhelésénél, másképp kifejezve egy kamion hatvanezerszeres kárt tud okoz az úttestben egy személygépkocsihoz képest, a sebességtől függően. A személygépkocsik után azonban mégsem a kamionok útdíjának hatvanezredét kell megfizetni.

Magyarországon a teherautók és kamionok által fizetendő e-útdíj mértéke nagyobb az autópályák használata esetén, mint főútvonalakon való közlekedéskor. Egy négy vagy több tengellyel rendelkező tehergépjármű után a drágább autópályán haladva kilométerenként kilencvenegy forintot kell fizetni. Ha naponta háromszáz kilométer megtett úttal számolunk, egy hónap huszonegy munkanapja után 573 ezer 552 forint útdíjfizetési kötelezettség az eredmény, míg egy havi D1 kategóriás autópálya matrica ára 4 780 forint, ami a teherautó díjának mindössze százhuszad része. Ha így számolnánk, akkor a kamionok üzemeltetői csak fél ezrelékét fizetik meg az általuk az utakban okozott károknak.

Érdekes összevetni a magyar e-útdíjat a jövőben Németországban életbelépő díjtételekkel is. Egy Euro 6-os kamion után száz kilométer autópálya vagy országút használatért közel tizenkilenc eurót, tehát körülbelül 6 130 forintnyi összeget kell majd fizetni Németországban, míg Magyarországon jelenleg ez az összeg autópálya esetén 9 104 forint, főútvonal esetén 5 678 forint.

Ha úgy vesszük, a magyar útdíjak átlagban pariban vannak a némettel. Már csak az átlagfizetés van kicsit idehaza a nyugati színvonaltól elmaradva. Az viszont biztos, hogy az útdíj megdrágítása hatással lesz az árakra is, mivel az üzemeltetők nem kívánják majd a többletköltséget maguk finanszírozni. Számítások szerint ez hét százalékot is hozzáadhat egy kamion éves üzemeltetési költségéhez. Szerencsére az áruk legnagyobb részénél a szállítási költség a teljes költségnek csak töredékét teszi ki, így a joghurt nem kerül majd januártól hét százalékkal többe Münchenben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek