Kolozsvár: új hosszú felszállópálya

iho/repülés   ·   2011.09.07. 10:44

Megkezdődhetnek csütörtökön a kolozsvári nemzetközi repülőtér 3500 méteres kifutópályájának építési munkálatai – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke. Elmondása szerint a munkálatok első szakaszában 2100 méter fog elkészülni, a befektetés összértéke 32,4 millió euró.

„A Romstrade vállalat által benyújtott, a repülőtér új pályájának építésére vonatkozó versenytárgyalással kapcsolatos fellebbezést az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC) elutasította. Már ma megkötjük a szerződést azzal a vállalategyüttessel, amely a kiírást megnyerte, és az építkezést vezetni fogja” – mondta a politikus. Hozzátette: a 2100 méteres szakasz a tervek szerint 180 nap alatt fog elkészülni. A kifutópálya megmaradt részére – amely miatt a Szamos egy szakaszát el kell téríteni – ebben az időszakban fogják kiírni a versenytárgyalást.

A Krónika beszámolója szerint Alin Tişe úgy véli, az új pálya alkalmas lesz a földrészek közötti repülőutak lebonyolítására. A tanácselnök reméli, 2013-ig Kolozsvár–New York-járat is indul majd a kincses városból. A repülőtér jelenleg használt pályája továbbra is működni fog. „A Kolozs Megyei Tanács a Romstrade ellen indított bírósági per lehetőségéről is tárgyalt. A vállalat fellebbezése miatt hat hónapig tehetetlenek voltunk, ezért kártérítést fogunk kérni. Előbb azonban bizonyítékot kell szereznünk a bennünket ért károkkal kapcsolatban” – hangsúlyozta a tanácselnök.

Kapcsolódó hírek