Komlói kőforda Kárpát Kozákkal

Vörös Attila   ·   2018.02.23. 21:15
800_komlo

A komlói (47-es számú) szárnyvonalon most a Kárpát Vasút mozog a legtöbbet, legalábbis a napi két pár Bézén kívül: majdnem minden nap rakodják a zúzott követ a komlói kődöntőn. A kővonatokat Komlóról Háros állomásra viszik, a nemsokára induló 40a vonali felújításnál lesz majd szükség a bagikomlóikőre. A tehervonatokat Komlótól Godisáig a Kárpát Vasút 069-es Szergejével továbbítják, onnan már villany alatt a GYSEV-től bérelt klasszikus Szili dolgozik.

Mecsekpölöske és Magyarszék között halad rakott kővonatával a kárpátos Szergej. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila felvételeiből!

A mozdonynak kalandos élete volt: M62 069-es pályaszámon látta meg a napvilágot 1966-ban (52. évét tapossa!), később a MÁV Hajdú Kft.-hez került A62 003 majd 4062 003-as néven. Itt be is kékült, és sokáig az is maradt. A kétezres évek végén járt az Eurocomnál is, az alföldi, délegyházi és mohai kőfordákban dolgozott a legtöbbet. Az Eurocom csődje után pár évre eltűnt a mozdony, majd a Közgép vásárolta meg és újíttatta fel 2014-ben. Újabb, fekete alapon sárga csíkos festést is kapott, de alig dolgozott: a 2015. februári G-nap letörte a Közgép lendületét.

A 069-est a Kárpát Vasút 2016-ban megvásárolta és újabb, klasszikus, piros-sárga-fekete (nagyon sötét szürke?) festést kapott a Szergej. Így állt munkába kicsit több mint egy éve, és dolgozik folyamatosan a vágányzárakban, főleg az azokhoz kapcsolódó tehervonatok továbbítása során. A vontatás- és mozdonyvezető-szolgáltató cég különben a másik itthon maradt hajdús Szergejt is megvásárolta, az ex 4062 001-es, ma már 628 168-as azóta is kéken dolgozik. A 002-es kéket pedig Portugáliába vitték már lassan tíz éve. És ha már kék dízelmozdonyok: a Kárpát Vasút nemrég megvette a korábban a székesfehérvári Köfém iparvasútján dolgozó kék színű, A25 027-es pályaszámú Bobót.

Ilyen a startos kolléga a hóban. A 116-os a Mecsekpölöskén rakott favonattal tart Godisa felé

A komlói vonalon a teherforgalom továbbra is a szokásos: heti kétszer, kedden és csütörtökön jön a Rail Cargo Hungaria kiszolgálómenete Dombóvár felől. A tolatóst is klasszik Szergej húzza, a dombóvári startos flottából választanak rá gépet reggelente. Sásdon és Mecsekjánosiban fát rakodnak, Komlón pedig kampányszerűen követ. Tavaly az MMV szállított innen rengeteg követ, korábban pedig a Train Hungarynek és az Eurocomnak is voltak sűrű komlói időszakai.

* *

Fotós kollégánk cégeknek és magánszemélyeknek is vállal fotózást: esküvő, rendezvény, portré, családi képek műfajában keressék bátran Attilát az alábbi elérhetőségein!

Honlap: vorosattila.com
Facebook: Vörös Attila fotó
Instagram: vorosatil_ae
Mail: voriae@gmail.com

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek