Zöldhullám: folytatódik a lámpahangolás

iho/közút   ·   2012.11.19. 13:56

Idén is folytatódott a közlekedési lámpák átvizsgálása – adja hírül a BKK közleménye. Tarlós István főpolgármester rendelkezése nyomán 2011 májusában Budapest húsz nagy forgalmú útvonalára vonatkozóan dolgozott ki intézkedési tervet a Budapesti Közlekedési Központ és a BKK Közút a jelzőlámpák áthangolására és a zöldhullámok fejlesztésére. 17 csomópontban pedig a jelzőlámpák megszüntetésének lehetőségét vizsgálták a közlekedési szakemberek.

Budapest közlekedésének fejlesztése során egyértelműen elsőbbséget élvez a közösségi közlekedés vonzóbbá tétele. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése iránt is, ez viszont többnyire a gépjármű-forgalom lassulásával jár. Hogy megelőzzük a hosszú kocsisorok kialakulását és a dugók generálta növekvő légszennyezést, a bevezető utakon, valamint csúcsidőn kívül nagyobb hangsúlyt kapott a zöldhullámok fejlesztése, azaz a gépjármű-közlekedés folyamatos haladására hangolt forgalomirányítás – folytatódik a BKK közleménye.

A húsz nagy forgalmú útvonal felülvizsgálata még tavaly befejeződött, és mára mindegyik útvonalon az új vezérlő programok irányítják a BKK forgalomirányító központjából a főváros forgalmát. A közösségi közlekedés előnyben részesítésének látványos fejlesztése lett a nagykörúti villamosvonal, ahol a jelzőlámpás csomópontokban a 4-es és 6-os villamosoknak már nem kell hosszan várakozniuk. További beavatkozások történtek a tavalyi év során a II. kerületben a Budakeszi úton és a Hűvösvölgy úton, a IV. kerületben a Megyeri úton és a Külső-Váci úton, a XIV. kerületben a Vezér úton és a Csömöri úton, valamint a Fogarasi úton, illetve a XVI. kerületi Rákosi úton is.

A finomhangolás tovább folytatódik az idén is. A Nagykörúton a 4-es és 6-os villamosok menetrendjéhez jobban illeszkedő, 60 másodperces periódusidejű programok utóvizsgálata zajlik, és ma már a csomópontok közel harmadánál megtörtént a működő programok finomítása. Ehhez kapcsolódóan a Nagykörutat keresztező Andrássy úton, a Rákóczi úton és a Baross utcában működő 90 másodperc periódusidejű programokat is illesztették szakembereink a körúti 60 másodperc periódusidejű lámpákhoz.

Az Üllői út – Kiskörút útvonalon a József körút és Deák Ferenc tér között a hétvégi, valamint a kisforgalmú időszakokra új, az arra közlekedőket jobban kiszolgáló programokat működtetünk. A tömegközlekedési járatok menetidejének csökkentése érdekében a Nagyenyed utcában kedvezőbb hangolást biztosítottunk a Déli pályaudvar felé közlekedő autóbuszok számára a Böszörményi úti és Alkotás utcai csomópontok beállításának optimalizálásával. A Fehérvári úton is módosítottuk a jelzőlámpák fázistervét a villamosok előnyben részesítése érdekében az Építész utca és Andor utca közötti szakaszon, míg a Vörösvári úton a kedvezőbb zöldhullám kialakítása érdekében a reggeli csúcsforgalmi időszakban változtattuk meg a forgalomirányító berendezések programjait.

Novemberben már új összehangolások javítják a Dél-budai tehermentesítő út, Andor utca, Galvani utca útvonal napközbeni forgalmát. Ugyancsak még az idén megtörténik a Hunyadi János út Mezőkövesd utca – OMV töltőállomás közötti szakaszán a napközi programok vizsgálata, korrekciója, valamint több útvonalon felülvizsgálatokat kezdünk. Ennek keretében megvizsgáljuk a 2-es villamos vonalán a Közvágóhíd végállomás és a Petőfi tér között található jelzőlámpás csomópontokat, a villamos előnyben részesítése érdekében.

Ugyancsak felülvizsgáljuk a jelzőlámpás összehangolásokat a XI. kerületben a Budafoki út Galvani utca – Hengermalom út között szakaszán, a IX. kerületben a Haller utca Nagyvárad tér és Soroksári út közötti szakaszán, a IV. kerületben a Külső Szilágyi út Óceánárok utca – Székes utca közötti szakaszán, valamint a Pozsonyi utca és a  XIII. kerületi Béke utca közötti szakaszon, a X. kerületben a Sibrik Miklós út Gyömrői út – Maglódi út közötti szakaszán, a IX. kerületi Soroksári úttól a XX. kerület, Helsinki úton át a XXIII. kerület Grassalkovich út vonalában, a Szabadkai úttól a Trilak telephelyig – részletezi a terveket a BKK.

A jelzőlámpás csomópontok közötti hangolás kialakításának lehetőségét ugyanakkor erőteljesen korlátozza a csomópontok egymástól lévő távolsága, az útvonalon közlekedő tömegközlekedési járművek megállóhely-kiosztása, eltérő haladási sebessége, a keresztező gyalogos forgalom biztonságos átkeléséhez szükséges minimális szabad jelzés hossza. A kétirányú járműforgalom hangolása során a fenti szempontok alapján csak kompromisszumos megoldásokra lehet törekedni a kapacitás, a hangolás és a periódusidő együttes figyelembe vételével.

A fővárosban mára több mint 1040 jelzőlámpás csomópont segíti a biztonságos közlekedést. Gyakori azonban, hogy olyan kereszteződésekben is jelzőlámpák irányítják a forgalmat, ahol a csekély forgalom egyáltalán nem indokolja azt. A Budapesti Közlekedési Központ és a BKK Közút szakemberei ezért több csomópont forgalmát is megfigyelték és elemezték. Korábban már sárga villogó üzemre kapcsoltuk az V. kerületben az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca kereszteződésében található jelzőlámpát. A tapasztatok összegzése nyomán így került sor a Gyáli út  IX. kerületi szakaszán a Metró áruház előtt lévő csomópont felülvizsgálatára is. A különböző időpontokban elvégzett forgalomszámlálások és a baleseti helyzetelemzés során egyértelművé vált, hogy mind a jármű-, mind pedig a gyalogosforgalom csekély, és az elmúlt öt évben nyilvántartásaink szerint itt nem történt személyi sérüléses baleset. A körülmények figyelembe vételével ezért a jelzőlámpát hat hónapra sárga-villogó üzemmódba kapcsoltuk. Amennyiben az eltelt fél évet követően kedvező tapasztalatokról számolhatunk be, a jelzőlámpát elbontjuk, és olyan helyen állítjuk üzembe, ahol azt a forgalombiztonsági helyzet valóban indokolja. Hasonló intézkedések lehetőségét további helyszíneken is vizsgáljuk – zárja közleményét a BKK.

Kapcsolódó hírek