Koncepcionális változás a metrópótlásban!

Zöldi Péter   ·   2017.11.04. 08:45
metropotlas_becs_kislid

Jobbítani sohasem késő. Csak találgathatunk, hogy az eredetileg is elavult forgatókönyv szerint megszervezni tervezett metrópótlás szellemi atyjai maguktól jöttek-e rá erre, vagy a metrópótlásra beígért, de soha el nem készült buszok hiánya vitte rá őket arra, hogy nyissanak más szellemi horizontok felé, de mindegy is. A lényeg, hogy az elmúlt tizenöt év budapesti közlekedésszervezési tapasztalatait nem kellett a kukába borítani, hanem egy 2017-es metrófelújításkor végre élesben lehet ezeket tesztelni – még ha mindez csak egy fél nappal a startpisztoly eldörrenése előtt derült is ki.

Több dogma is megdőlt, amikor lefújták az egykilométernyi pótlóbuszflotta és a rendelkezésre álló aszfaltfelületek egyenlőtlennek ígérkező harcát. Az első és legfontosabb felismerés volt, hogy a metró alól kiment a városfejlődés, a Váci úti gyárak hajdan munkásseregek által ostromolt bástyái mára inkább Angyalföld dunai peremvidékéhez tartoznak, és az igazi nagy nyüzsgés odabent folyik, a kerület belsejében – amelyet viszont a metró sajnálatosan elkerül. Nosza, rögtön egy érv, amely hozzásegít, hogy a metrófelújítás állítólagos nyűgje a kerület belsejének fellélegzés és színvonalemelés legyen – olyannyira, hogy bizalmas információink szerint a kerület vezetése a metrófelújítás több évre való elhúzását szeretné elérni. Nem csoda, hiszen a Lehel úti villamosvonal részlegesen négyvágányú kiépítése – amely Angyalföld-vasútállomás és a Lehel tér között lehetővé teszi a zónázó és a személyvillamosok közlekedését – amellett, hogy világszenzáció, radikálisan javítja a kerület belsejének fejlődési esélyeit. Az új létesítmény logisztikai gyakorlásra is kiváló, hiszen a négyvágányú pályaszakaszok helyét a tervezett menetrend, az egymást leelőző villamosok határozzák meg, ezért a menetrendet tűzön-vízen át be kell tartani, hogy a rendszer ne boruljon fel.

Ezzel párhuzamosan a kettes villamosvonal tervezett északi irányú meghosszabbításának nyomvonalán, a Váci út és a Duna között elindul a kettőbé villamospótló buszjárat, amelynek vonalvezetése számos újdonságot rejt magában. Többek között magyarázatot nyer a Rákos-patak felett átívelő, hajdan költségessége miatt nagy vihart kavart kerékpároshíd is, hiszen az új autóbuszjárat ezen a hídon keresztezi majd a patakot, kikerülve így a nagy Cserhalom utcai torlódásokat. Így fokozatosan kiderül, hogy a metrópótlás nemcsak, hogy nem egy teljesen szervezetlen, számos beépített kockázatot tartalmazó elképzelés, hanem egy integráns, számos előzményt – így a vizes vb-t is – a későbbi nagy cél elérésének szolgálatába állító koncepció.

Szerephez jut a vasút is: Újpest megállóhelytől – kihasználva a frissen megépült második vágányt – metrópótló vonat indul Nyugati-pályaudvari fordulással Kőbánya-Kispestre. Az újpesti hídfő környékéről így várhatóan azok fogják majd a vonatot választani, akik vagy a Nagykörút vonalát szeretnék vele elérni, vagy a Hungária-gyűrű északi szakasza mellett van dolguk. Itt már talán elég szerényen utalnunk arra a többéves előkészítésre és szívós átépítésre, amely az esztergomi vasútvonal jelenlegi magas színvonalon történő üzemeltetését lehetővé tette, így rögtön kiviláglik, mindre tulajdonképpen a zökkenőmentes metrópótlás biztosítása miatt volt szükség. Lám, hogy épülnek szervesen egymásra az utca embere által gyakran káoszként, szervezetlenségként, netán felesleges pénzköltésként megélt, valójában egyetlen nagy cél irányába ható nagyberuházások!

A metrófelújítás a tetthelytől távoli Káposztásmegyernek is elhozta végre azt, amiért sokan 20–30 éve lakást vettek itt: ha metrómegálló nem is lesz a lakótelepen, de ideiglenes vasúti megállóhely létesül a valaha tervezett metró-járműtelep mögött. A káposztásmegyeriek nagy része így meg sem fog jelenni Újpest-Központnál, ez a tény az eddig ismert metrópótlási koncepciót alapjában forgatja fel..

De az igazi nagy meglepetés még hátravan: bizonyára sokan megfigyelték, hogy a Nyugati pályaudvarnál lévő felüljárónál először a kis gyalogoshíd csatlakozóelemét és lépcsőtornyát bontották el. Igen, akik ezirányban következtettek, nem jártak messze a valóságtól. A Lehel tértől úgyanis repülővágányok segítségével hosszabbítják meg a villamosvonalat a Nagykörútig – egyelőre a Westend előtti gyalogossétány helyének igénybevételével, a lépcsőtorony a felsővezetéknek lett volna útjában. a parkoló helyén kialakított hurokvégállomásról a négyeshatos megállója felszíni gyalogátkelőhelyen át közvetlenül megközelíthető lesz. Ez a végállomás fedett peronnal fog rendelkezni, amelyet a Nyugati pályaudvar előtetője személyesít meg. A rossz állapotú előtetőt már alá is dúcolták, a metrópótlás időszakát várhatóan még átvészeli, addigra pedig a pályaudvar épületét is a felújításán dolgozók vehetik birtokba. A villamos vonalvezetése a felüljáró bontásáig megmarad, akkor fogják áthelyezni a Váci út tengelyébe.

Reméljük, hogy e sok újdonság után már Önöknek is egyértelmű, hogy szombat reggel nem kell az el sem készült pótlóbuszokat keresniük az eddig meghirdetett helyeken, a metrópótlás sokkal olcsóbban és zavarmentesebben fog végbemenni, köszönhetően az eddigi kis- és nagyberuházások komplexitásának, az agglomerációs és fővárosi beruházások gondos összehangolásának.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.