Körséta a Körtér körül

Kemsei Zoltán   ·   2016.09.05. 11:15
00kicsi

A Bartók Béla utat és a Fehérvári utat – szigorúan a villamospályát – augusztus 28-án adták vissza a forgalomnak, és kezdődött egyből a Villányi út–Alkotás utca felújítása. A BKK „ötvenöt megállós” programja – az első ütemben harmincöt, a másodikban húsz – a Budai Fonódó hálózat befejezéseként Közép- és Dél-Buda villamosmegállóinak korszerűsítését hirdette, amelyben a beszállást könnyítő magasperon – természetesen a kerekesszékesek, gyermekkocsisok érdekében felhajtórámpával, új utasvárók épülnek, és jegyautomatákat is elhelyeznek. Emellett a párhuzamosan futó közutak felújítása is megtörténik jó néhány helyen.

A Szent Gellért téren sem a megállót, sem az úttestet nem lehet még használni. A képre kattintva galéria nyílik (a szerző felvételei)

A helyzet egy héttel a befejezés-kezdés után elég vegyes, a villamosok az előre meghirdetett menetrend szerint járnak ugyan, de körülnézve rögtön rá lehet jönni: korántsincs készen a munka. Azt csak remélni tudjuk, hogy a 61-es villamos vonalán nem fog majd késedelmet szenvedni a felújítás, október közepére valóban kész lesz minden.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek