Közmű akadályozta a közlekedést

iho   ·   2013.11.11. 14:37

A Vízművek sajtóközleménye szerint előre nem látható műszaki hibára hivatkozott az alvállalkozó Hajdú és Társai Kft., amiért a szerződésben megállapítotton túli időben is folytatták a csőanyagvizsgálatokat és az állapotfelmérést. A forgalom hétfőn délután háromkor vehette újra használatba a Széll Kálmán tér Margit körút felé vezető forgalmi sávját.

Korábban írtuk:

A Fővárosi Vízművek alvállalkozója az egyezségben szereplő időn (hétvégén) túl is folytatta a munkát, a Széll Kálmán téren a Margit körút felé csak egy sáv járható. A lezárt útpályát hétfőn hajnal öt órakor kellett volna átadni a forgalomnak. Hogy csak a határidőből csúsztak ki a kivitelezők, vagy valami más oka is lehet a lezárásnak, a BKK sajtóközleményében nem szerepelt.

A közelmúltban a Baross tér átépítésén dolgozó kivitelező is a szerződésben szereplő határidőn túl végezte a munkákat, az a közúti forgalomban – mivel hétvégén a 2-es metró felújítása miatt autóbuszok közlekedtek – komoly fennakadásokat okozott.

A hatékony megoldások érdekében a BKK megkezdte egy gyors, operatív zavarelhárító egység felállítását, a szabálytalanul dolgozó kivitelezők ellen jogi eljárást indítanak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek