Habár a menetidő elsőre soknak tűnhet, a vasút elsődleges előnye, hogy jóval olcsóbb, mint repülővel fuvarozni, a tengeri áruszállításnál pedig gyorsabb is. A teherszerelvények Kínából Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon, Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül érik majd el az Egyesült Királyságot, azon belül is a London keleti részén található barkingi vasúti teherterminált. A létesítmény közvetlen összeköttetésben áll a szárazföldi Európába vezető High Speed 1 vasútvonallal. Mivel az út során több eltérő nyomtávot is érintenek a vonatok, lényegében csak a szállítmány az, ami az indulási és az érkezési pontnál is ugyanaz: útközben több helyen át kell rakodni a konténereket.

A Korcsmáros Gábor felvételen látható madridi szállítmány huszonegy nap alatt éri el a végállomását Kínából, a londoni fuvarnak körülbelül tizennégy napra lesz szüksége

A China Railway (CR) már eddig is számos európai városba közlekedtet közvetlen vasúti szállítmányokat, Hamburgba például 2013 augusztusa, Madridba pedig 2014 novembere óta – utóbbi út huszonegy napig tart. A kínai kormány által Új Selyemútnak nevezett szállítási lánchoz London tizenötödik európai városként csatlakozhat. A Kínát Európával összekötő útvonalak folyamatos bővülése egy 2013-ban életre hívott stratégia része, amelyet az egykori selyemút útvonalainak Európával való infrastrukturális kapcsolatainak fellendítése érdekében hoztak létre. A kínai kormány elkötelezett a gazdaság élénkítése iránt, szembemenve a lassuló exporttal és gazdasági növekedéssel – számol be a BBC News.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!