Kütyüszabadság? Ne kezdjen még telefonálni a fedélzeten!

iho   ·   2014.10.01. 16:15
cim5

Korlátlan repülőfedélzeti mobilozásról zengett néhány napja a magyar sajtó, a realitások azonban kicsit mások. Az biztos, hogy a légi utasok hordozható elektronikus eszközeinek használatával kapcsolatban korábban az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal, most pedig az EASA, az európai hatóság is meghozta a maga döntését, de ennek a tálalásában a jelek szerint a média időnként tévedésbe esik.

Mint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság közlekedési biztosa már tavaly decemberben bejelentette, hogy hamarosan a kontinens légitársaságainak utasai is szabadon használhatják hordozható berendezéseiket a légiutazás egész időtartama alatt („gate to gate”). Idén januárban a Wizz például valóban bevezette ezeket a változásokat, azzal, hogy a telefonokat repülési üzemmódban kell, hogy tartsák, vagyis a mobilbeszélgetés továbbra sem volt engedélyezett. Sim Kallas közlekedési biztos ekkor jelezte, hogy a következő lépés a mobiltelefon-használat teljes szabadsága lenne.

Nos, az európai hatóság weboldalán a szeptember 26-án megjelent rövidebb közleményben még az a kitétel szerepel, hogy az EASA engedélyezi az európai légitársaságok számára, hogy tegyék szabaddá a mobil telefonok használatát, miután a repülőgép leszállt. A részletesebb dokumentumban ez a megszorítás nem szerepel, a megfogalmazás szerint a hordozható elektronikus eszközök (Portable Electronic Decices, PED) használatát, bekapcsolt állapotát engedélyezheti a légitársaság a légiutazás teljes időtartamára, anélkül, hogy repülőgép-üzemmódba kapcsolják őket.

Mindeközben az EASA most is csak abban az esetben adja meg ezt a lehetőséget a légitársaságnak, ha a légitársaság előzetesen lefolytatja a maga vizsgálatait és igazolja, hogy flottájának gépein a mobiltelefonok nem repülő üzemmódban történő használata nem veszélyezteti a repülésbiztonságot, nem áll fenn interferencia a kütyük és a repülőgép berendezései között. Mindeközben az is garantált kell legyen, hogy az utasok a saját berendezéseik használata ellenére valóban odafigyelnek az út kezdetén a biztonsági bemutatóra.

Ugyancsak érvényben marad, hogy a nagyobb eszközöket a fel- és leszállás idejére biztonságos helyre kell tenni, amit nagyon egyszerűen úgy fordíthatunk le, hogy a laptopot a repülés eme szakaszaiban az ember nem tarthatja a térdén, vagyis értelemszerűen nem is használhatja. És ez nem interferencia kérdése, hanem hogy a gép esetlegesen keményebb mozgása miatt a laptop ne szabadulhasson el, ne okozhasson sérülést. Az pedig továbbra is főszabály, hogy a személyzet utasítása a döntő, tehát ha a légiutaskísérő azt mondja, akkor szabadság ide vagy oda,  le kell kapcsolni bármit.

Vagyis több, főképp címbeli közléssel ellentétben a korlátlan mobilozás a fedélzeten most még gyakorlatilag egyetlen európai légitársaság gépein sem lehetséges, mert a cégeknek mostantól kell elvégezniük az ehhez szükséges lépéseket és megszerezniük az engedélyt. És továbbra is a légitársaság kezében marad a döntés, hogy egyáltalán akarja-e a teljesen szabad kütyühasználatot. Egyébként az EASA anyagának egyes kitételei arra utalnak, hogy a mobiltelefonálást az európai hatóság leginkább a gép saját telepített fedélzeti wifi-hálózatával tartja elképzelhetőnek, ami azért is logikus, mert utazómagasságban a földi mobilrendszerek úgysem nyújtanak térerőt a szokásos hálózatokban.

Bár a magyar sajtóban általában nyoma sincs semmiféle ilyesfajta meggondolásnak, az USA több légitársasága eldöntötte, hogy saját utasaik kérésére nem engedélyezi a mobilozást. Ugyanis kevés kellemetlenebb utazási élmény adódhat, mint hogy órákig egyhelyben ülve még a szomszéd permanens beszélgetéseit is kénytelen legyen az ember végighallgatni. Mindez természetesen általános viselkedés-kulturális kérdés, de egy repülőgép, pláne egy egyfolyosós kabin viszonylag szűk bezártságában a hangos mobilozás különösen zavaró lenne.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek