Lagosi katasztrófa: rejtélyes kettős hajtóműleállás

iho/repülés   ·   2012.07.16. 10:30
cim3

A vizsgálat egyelőre nem jutott közelebb a megoldáshoz: nem tudni, mi okozta a múlt hónapban Lagosban történt katasztrófát, amelynek során a Dana Air MD-83-as utasszállítójának mindkét hajtóműve leállt, nem sokkal a lagosi repülőtérre való leszállás előtt a gép a házak közé csapódott és porrá égett.

A 153 halálos áldozattal járó baleset során ugyanis, noha a kabin hangrögzítőjéről sikerült a hasznos 31 percet lenyerni, a fedélzeti adatrögzítő, amely a gép rendszereinek, kormányszerveinek működéséről tárolt volna adatokat, gyakorlatilag megolvadt a tűzben, és a vizsgálók nem tudtak használható információkat levenni róla.

A gép nyolcezer fontnyi (kb. 4000 kiló) kerozint tankolt felszállás előtt Abuja repülőterén, a személyzet jelentése szerint összesen 13 ezer fontnyi üzemanyaggal indult neki a belföldi repülésnek. Azóta megvizsgálták a gép tankjaiból kinyert és a tankolókocsi tartályából vett mintákat, és nem találták szennyezés nyomait az üzemanyagban.

A hangrögzítő elárulta, hogy már a baleset előtt fél órával gondjai voltak a személyzetnek: a gázkar pozíciójának nem felelt meg a Pratt & Whitney JT8D hajtóművek teljesítményének kijelzése. A személyzet egyre inkább aggódott a helyzet miatt, ami akkor vált kritikussá, amikor a gép a végső megközelítésbe kezdett a lagosi reptér 18-as jobb pályájára.

Amikor a fékszárnyakat, orrsegédszárnyakat és a futókat kiengedte a személyzet, az első tiszt rákérdezett a hajtómű-teljesítmény növelésére, a kapitány válasza szerint a hajtóművek nem pörögtek fel. Kevesebb mint egy perccel később a pilóták mindkét hajtómű kiesése miatt vészhelyzetet jelentettek, mert a hajtóművek nem engedelmeskedtek a gázkar állításának.

A pilóták azon gondolkodtak, áttérjenek-e a másik, 18-as bal pálya megközelítésére, mert az a küszöb közelebb volt, de a kapitány azt jelentette, hogy látja a pályát, és arra utasította a másodpilótát, hogy húzza vissza a futót és a fékszárnyat, nyilván, hogy csökkentse a gép légellenállását, de aztán a kapitány azt közölte, hogy teljesen elvesztették a hajtóműveket. Huszonöt másodpercen át próbálkoztak a hajtóművek újraindításával, de már nem tudták a gépet a levegőben tartani, az MD–83-as becsapódott egy lakóövezet épületei közé, öt mérföldre a repülőtértől. A keletkezett tűzben a gép nagy része elégett, csak a törzs és a szárnyak 15 százalékát tudták megvizsgálni, a többi a tűz martaléka lett.

A karbantartási dokumentációk szerint a gép bal oldali hajtóműve 54 300, a jobb oldali 26 000 órát működött, és a baleset előtti harminc napban nem történt rendellenességre utaló bejegyzés. Az MD–83-as két nappal a baleset előtt esett át az időszaki karbantartáson (A-check), és a balesetig nyolc menetrend szerinti repülést hajtott végre eseménymentesen. A légitársaság szerint szeptemberben lett volna esedékes egy alaposabb átvizsgálás (C-check). A gép karbantartását a török My Technic nevű cég végezte.

A kettős hajtóműleállás nagyon ritka, és számos tényező együttesen okozhatja – hangzik a Dana Air közleménye, amely hangsúlyozza, hogy a gépet a gyártó előírásainak és a nigériai légügyi hatóság szabályzatának megfelelően, rendben végezték el.

Kapcsolódó hírek