Laptoptilalom kontra új biztonsági rendszer

iho   ·   2017.07.07. 08:45
cim2

Sorra szüntetik meg az amerikai hatóságok a márciusban hozott laptoptilalmat, az érintett légitársaságok, illetve légikikötők a jelek szerint az első célpontjai az új, szigorított biztonsági követelmények ellenőrzésének.

A márciusban hozott intézkedést, amely a fokozott terrorveszély miatt megtiltotta a nagyobb elektronikus berendezések felvitelét az utaskabinba, néhány órás eltolódással oldották fel a tízből négy esetben, és a reakciók is ennek megfelelően alakultak. Az Öböl-vidék három nagy társasága közül az Etihad és az Emirates kapta meg elsőnek az engedményt, és az ezt közreadó híradások nem felejtették el nyomatékosan megemlíteni, hogy a Qatar Airways számára megmaradt a tilalom. Azonban pár órával később a Turkish és a Qatar is megkapta a felmentést.

A laptoptilalom oldása azután történt, hogy az amerikai hatóságok szerdán a helyszínen ellenőrizték a mindössze néhány nappal ezelőtt bejelentett szigorításokat az Egyesült Államok felé közlekedő közvetlen légijáratok társaságaira és indulási repülőtereire nézve, és a laptoptilalmat azért lehetett feloldani, mert mind rendben találták az intézkedéseket.

Az ügyet egyébként végigkíséri a zavar, hogy tulajdonképpen mire vonatkoznak a tilalmak. Noha az Emirates számára nyilvánvalóan az volt, illetve az lett volna fontos, hogy a Qatar se kapja meg a felmentést – egyrészt mert konkurencia, másrészt mert tovább tart a szomszédok Katar elleni blokádja – valójában azonban a tilalom és a felmentés is elsősorban nem a légitársaságra, hanem az Egyesült Államok irányába használt kiinduló reptérre vonatkozott. Vagyis valójában nem az Etihad, az Emirates, a Turkish és a Qatar, hanem Abu Dhabi, a Dubai International, az Atatürk és a Hamad International mentesült. Viszont az érintett légitársaságok is tárgyai voltak az új intézkedésekkel kapcsolatos vizsgálatoknak.

A Turkish elnökének közlése némi bepillantást nyújtott abba is, hogy a márciusi rendelkezés mekkora plusz terhet rótt a repterekre és társaságokra, az azóta eltelt 102 nap alatt 81 ezer 736 elektronikus készüléket kellett összegyűjteni 1087 járat utasaitól. Ezek jelentős része valóban laptop volt, ugyancsak voltak közöttük szép számmal GPS-ek, kamerák és e-könyvolvasók.

Ezzel a legjelentősebb, globális érdekeltségű közel-keleti légikikötők és légitársaságok gyakorlatilag kikerültek a laptoptilalom alól, illetve a megfelelő változtatások bevezetésével elég simán bejutottak az Egyesült Államok felé szabad légiforgalom áramába, a jelek szerint a Saudia számára ehhez több idő kell, a híradások szerint a társaság és a szaúdi polgári hatóság még dolgozik az új követelmények bevezetésén, és a hónap közepén várható a tilalom alóli felmentése. Hasonlóan csak később várható a marokkói és a jordániai, a kuvaiti és az egyiptomi repterekre vonatkozó pozitív döntés.

Mindeközben továbbra sem szivárogtak ki konkrétumok arról, milyen plusz biztonsági intézkedéseket kell hozni a felsoroltakon kívül a földkerekség majd 280 repterén és 180 légitársaságánál annak érdekében, hogy elkerüljék a tilalmat az Egyesült Államok felé közvetlenül repülő járataikra.

Eléggé vegyes visszhangja van a washingtoni belbiztonsági tárca intézkedésének abban az országban, amelynek a legerősebbek a légi kapcsolatai az Egyesült Államokkal. A londoni közlekedési tárca egy nem túl bőbeszédű közleménnyel válaszolt a megkeresésekre, vagyis hogy miképp érintheti a szigetország és az Egyesült Államok közti légiforgalmat az új biztonsági csomag. A közlemény először is leszögezi, az Egyesült Királyság hatóságainak az utazóközönség biztonsága a legmagasabb prioritás, és hogy itt érvényes az egyik legkeményebb biztonsági rendszer a világon.

Ugyanakkor a brit hatóság hangsúlyozza: az Egyesült Államokon múlik, hogy a saját felmérései alapján milyen biztonsági intézkedéseket léptet életbe, „ahogy mi is így teszünk”. Ugyanakkor a szóvivő úgy véli, nem a kormány, hanem az érintett légitársaságok dolga megfelelni a követelményeknek, külön kérdésre ezt kiegészítette a repülőterekkel, de egyben azt is elmondta, a britek által bejelentett, az amerikaiakéhoz hasonló, ugyancsak március óta létező laptoptilalmon London egyelőre nem változtat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.