Lassan indul az országos elektronikus jegyrendszer

iho   ·   2018.03.22. 16:15
nm__kislidnejp

Nyár végén megkezdődik az elektronikus közlekedési jegyrendszer első pilotjának elindítása - számol be a portfolio. Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy a fejlesztés egységes, országos átjárhatóságot biztosít, egységessé válik az utazástervezés, a kedvezmények elektronikus igénybevétele (elektronikus kártyával vagy mobillal), és az elektronikus jegy- és bérlet használat az utasok számára.

A külföldön már hosszú évek óta működő rendszer valóban vonzó, hiszen előre megtervezi az utazást, megvásárolja a jegyeket, akár vonatra, helyi vagy helyközi buszra. A viteldíjat pedig a kedvezmények levonása után mobiltelefonon keresztül vagy bankkártyával téríthetjük meg. Az odavezető út azonban cseppet sem volt egyszerű, hiszen az NM már 2015 augusztusában meghirdette a nemzeti elektronikus jegyrendszer platform kiépítését célzó tendert, amit aztán sokáig nem sikerült lezárnia az ajánlattevőkel való egyeztetések elhúzódása miatt.

Az új rendszer kizárja a visszaéléseket is, mert a kedvezményeket közhiteles megszemélyesítéssel létrehozott elektronikus kártya rögzíti

A cikk szerint a társaság idén létrehozza a szolgáltató rendszer központját és pilotokat, majd 2019-től elkezdődik a közlekedési szolgáltatók integrációja az országosan egységes rendszerbe. Az első pilotok részeként Debrecenben mobiltelefonos lehetőségeket vizsgálnak, egy másik pilot projektben az elektronikus kártyák használatát tesztelik a helyközi közlekedésben.

A közösségi közlekedést az új típusú elektronikus személyi igazolvánnyal is igénybe lehet majd venni az egységes rendszerben. Gyakorlatban a jegyváltás úgy működik majd az e-személyin keresztül, hogy az utas megvásárolja a jegyet, bérletet interneten, mobilon, pénztárban, amit hozzárendelnek az e-személyihez. Amikor felszáll a buszra, ezzel igazolja, hogy van érvényes jegye, bérlete.

Rengeteg visszaélés történik az utazások során, amit ma különböző igazolványok, dokumentumok bemutatásával igényelnek az utasok. Az e-rendszerben azonban a kedvezményeket közhiteles megszemélyesítéssel létrehozott elektronikus kártya rögzíti, ezen keresztül ellenőrizhető, ki milyen kedvezményre jogosult, és ki és hogyan használta fel ezeket. Az e-személyivel kapcsolatban évek óta voltak és vannak ellenállások az adatok védelmét és biztonságát illetően. Ehhez most hozzá adódik az is, hogy bár a megoldás jelentősen leegyszerűsítené a közlekedők életét, a kártyafunkció bővítésével immár térkép rajzolható fel arról, ki merre közlekedik, és jár, amennyiben ezt a módot igénybe veszi.

A fővárossal is egyeztetnek, a kooperáció feltétele, hogy végre elkészüljön a BKK saját jegyrendszere (fotó: MTI)

A cikk szerint elkezdődött a Fővárossal is az egyeztetés a BKK elektronikus jegyrendszere, a Rigo kapcsán, mivel az NM-nek biztosítania kell a közlekedésben azt, hogy egységes mobilfizetési platformon keresztül lehessen különböző díjtermékeket vásárolni. A kooperáció feltétele, hogy végre elkészüljön a BKK saját jegyrendszere. A fővárosi rendszerhez a tesztkártyákat egyébként a társaság személyesítette meg, és ezek már kompatibilisek lesznek az országos rendszerrel is.

Az elektronikus fizetésekről és az azonnali átutalásra épülő új fizetési megoldásokról a vezérigazgató elmondta, hogy amennyiben a modern készpénzmentes digitális fizetési megoldásokra az állam nem alakít ki új működési kereteket, nehéz lesz kidolgozni egy működő üzleti modellt. Adóbevételben, gazdaságfehérítésben a többszöröse térülhet meg annak, amennyit ösztönzésként visszaad az állam a piaci szereplőknek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek