Lassan kész az út a vasút mentén

Vörös Attila   ·   2017.03.15. 18:45
vp21

Kicsivel több, mint egy éve, 2015 őszén kezdték el építeni a 8-as főút Várpalotát elkerülő új útszakaszát. A hat kilométer hosszú szakasz a várost tehermentesíti azzal, hogy a jelentős átmenő forgalmat a vasúttal párhuzamosan, Várpalota határában vezeti el. Székesfehérvár felől érkezve az inotai ipartelepnél épített csomópontból indul ki az új út, majd egyből átbújik a 20-as számú vasútvonal alatt. Ezután szinte végig a vasúttal párhuzamosan fut a nyomvonal, hogy a Péti művek iparvágány-kiágazásánál, a város déli végénél újra átbújjon a 20-as alatt és becsatlakozzon a 8-as főút jelenlegi ágába.

A NIF térképe a tervekkel

A munka jól halad, 2017 végére ígérik az út elkészültét. Az első ütem (a térképen pirossal jelölve) szinte teljesen készen van, az útnak már az aszfaltrétegét is felvitték gyakorlatilag teljes hosszán. Már a Várpalota vasútállomás fölött átívelő felüljáró is áll (látványosan építették!), de az Ősi felé tartó autósok egyelőre nem használhatják, mert a műtárgy még nincs összekötve az úttal – ottjártunkkor nagy erőkkel dolgoztak itt.

Érdekesség, hogy az elkerülő kétszer is metszi a vasutat és mindkétszer alatta halad át. A vasúti műtárgy méretezésénél a második vágányra is gondoltak! A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból

A 8-as főút bakonyi szakaszán az elmúlt években komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Az út jelentős részét 2×2 sávosra bővítették, új, biztonságos, különszintű csomópontokat építettek (például Hajmáskérnél, öt éve még pár kilométer útbővítéssel is megvolt három milliárd forintból a csomópont!). 2016 nyarára Székesfehérváron is elkészült az elkerülő elkerülője, a 8-asról érkezve már lakott terület minimális érintésével, az Auchan-körforgalmat leszámítva végig gyorsforgalmi úton juthatunk el az M7-es autópályáig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek