Látványos gazdasági növekedést ért el tavaly a Stadler

iho/vasút   ·   2020.03.09. 12:45
400px_stadler_mozdony_tajvan

A Stadler új megrendelései 5,1 milliárd svájci frankot, vagyis körülbelül 1500 milliárd forintot tettek ki, ami 700 millió frankkal (bő 200 milliárd forinttal) több, mint 2018-ban. A Szerviz és alkatrészek részleg az összegből több mint 833 millió frankot (250 milliárd forint) ért el, ami a 2018-asnál jóval magasabb eredménynek számít. A megrendelési hátralék is rekordot tett ki, 15 milliárd frankkal (közel 4500 milliárd forint).

A gyártó 2019-ben 444 szerelvényt és mozdony adott át a megrendelőknek, ez nyolcvan százalékkal több, mint a 2018-as eredmény. A Stadler hét járműtípusa szerezte meg a közlekedési engedélyt és állt menetrend szerinti személyforgalomba tavaly, többek között a hazai SBB nagysebességű Giruno motorvonata, valamint a svédországi Mälardalstrafiks számára épített emeletes motorvonat.

Kiemelkedő évet tudhat maga mögött a Stadler, többet között forgalomba álltak Svájcban a nagysebességű Giruno motorvonatok (kép forrása: Railway Gazette)

A Stadler a 2019-es pénzügyi évben 3,2 milliárd svájci frank (bő 950 milliárd forint) bevételt termelt, ami hatvan százalékkal több, mint az egy évvel korábbi kétmilliárd frank (közel 600 milliárd forint). A helvét vállalat szerint egyes gyártási projektek csúszása – mint például a Greater Angliának épített szerelvényeké – alacsonyabb bevételt eredményezett a jelentési időszakban, és ez nyomot is hagyott az eredményeken. Az EBIT – vagyis a kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény – árrése alacsonyabb lett, mint 2018-ban: 6,1 százalékot tett ki, így a várakozásokon alul maradt. A különböző megrendelésekkel kapcsolatos késések és plusz kiadások is jelentős hatással voltak az eredményekre. A megrendelések száma rekordot ért el, ami az EBIT-et jobban befolyásolta, mint a várható értékesítési költségek. Az üzemi eredményre negatív hatással voltak a svájci frank, a norvég korona és a svéd korona közötti árfolyammozgások.

A megrendelt szerelvények magas minőségének, valamint a szállítási idők garantálása érdekében svájci, németországi, spanyolországi és fehéroroszországi üzemeiben is kibővítette a gyártási kapacitást a Stadler, továbbá növelte a dolgozók létszámát. A kapacitásnövelésbe 2019-ben ismét több helyszínen is jelentős pénzeket invesztáltak. A növekedéshez kapcsolódó átlag feletti nettó forgótőke-befektetéseket, valamint az egyes projekteket érintő késéseket követően a működési tevékenységekből származó nettó pénzforgalom 2019-ben 186,8 millió svájci frankot (közel 56 milliárd forint) tett ki, ez egy évvel korábban 193,3 millió frank (közel 58 milliárd forint) volt.

A tavalyi év az új piacok szempontjából is fontos volt a Stadlernek. Először szállíthatnak mozdonyokat Ázsiába: a tajvani TRA rendelt 34 dízel-villamos gépet, az indonéziai PT Inkával pedig közös vállalatot hoznak létre. Az Egyesült Államokból is befutott az első szolgáltatási szerződés, továbbá befutott a legnagyobb egyszeri megrendelés is: az atlantai MARTA (Metropolitan Atlanta Rapid Transit Authority) 127, plusz opcionálisan további ötven metrószerelvényt kért. Tavaly májusban a Utah államban található Salt Lake City-ben is átadtak egy új gyártóüzemet. Törökország is új piac: hét duálüzemű EuroDual mozdonyt vásároltak.

A Stadler Rail AG-t tavaly április óta már a svájci tőzsdén (SIX Swiss Exchange) is jegyzik: a nyilvános tőzsdei kibocsátás (IPO) sikeresnek számít. A részvényárfolyam a kereskedés első napjától jól teljesít, a 38 frankos (bő 11 ezer forint) kibocsátási árfolyamhoz képest több mint 27 százalékkal magasabb értéken zárta 2019 utolsó napját. A svájci vállalatnak több mint 30 ezer részvényese van, jelentős a kisebb részvényesek száma: a részvényesek körülbelül húsz százaléka ötvennél is kevesebb részvénnyel rendelkezik.

A túljegyzési opció kihasználását követően a Stadler IPO-jába összesen 40 millió 250 ezer részvényt, vagyis a részvénytőke 40,25 százalékát helyezték el. A kihelyezési mennyiség 1 milliárd 530 millió svájci franknak, vagyis körülbelül 458 milliárd forintnak felel meg.

A Stadler a jelenlegi, 2020-as pénzügyi évre is kétszámjegyű bevételnövekedést vár, azt feltételezve, hogy a valutahelyzet stabil marad. Vagyis a 2019-eshez hasonló eredményekkel számolnak – írja a Railway Pro.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek