Le Bourget: ki mit vesz, ki mit hirdet?

iho   ·   2013.06.19. 19:00
cim3

Légiszalon, légiháború: Párizsban tovább zajlik a kemény küzdelem a vevőkért, megrendelésekért. Természetesen  jól tudjuk, hogy a legtöbbször a dolgok már korábban eldőlnek, más kérdés, hogy a bejelentéseket ilyenkor a világ közfigyelmének fókuszában lévő nagy nemzetközi rendezvényen teszik. A megfigyelők meg húzhatják a strigulákat, és csak úgy röpködnek az elképesztő számok. Az is igaz, hogy a marketingesek azt is pontosan tudják: a szakmai közvéleményen túl a nagy számokat fogyasztó nagyközönség nem biztos, hogy érti, mi a különbség a konkrét megrendelés, az opciós szerződés és a vételi szándék bejelentése között.

Az easy a jelek szerint a 319-esnél nagyobb kategória felé mozdul

A legutóbbi kategóriára jó példa, bár valóban elég biztosan igazi üzlet lesz belőle, az Airbus és az easyJet nyilatkozata a diszkont társaság „jövőbeli flottafejlesztéséről”, amiből annyi egészen biztos, hogy a cég keskenytörzsű neo-320-asokat vásárol, dicsérve annak a 180 személyes szektorban verhetetlen üzemanyag-hatékonyságát. Egyébként az easyJet eddigi flottájának gerincét az ennél kisebb, 156 székesre berendezett 319-esek adták. A 100 neo-változat leszállítása előtt, nyilván a társaság sürgősebb bővítési igényeinek megfelelően, megtörténik 35 most gyártásban lévő 320-as leszállítása, de mindez még a részvényesek döntése előtti stádiumban van. A történet jelentőségét az is erősíti, hogy a társaság épp nemrég érte el az egy év alatt szállított hatvan milliós utasszámot.

Koreai vegyespáros: 747-8i, 777-300ER

A Boeing egyik párizsi keltezésű friss kommünikéje a szélestörzsűek top-kategóriájában hozott meglepetést: miután az egész világ arról beszélt, hogy a nemrég forgalomba állt Jumbo-utód, a 747-8i mennyire nem fogy a piacon, és netán le is állítják a gyártását, most mégis sikerült egy új vásárlás tervét bejelenteni, igaz, egy régi jó vevő részéről: a Korean Air, amely már eddig is repültette a típust, most öt további gépet vesz, hat 777-300ER kíséretében. A megállapodás összege (még ez sem aláírt vásárlási szerződés) listaárakon 3,6 milliárd dollár. A Korean ráadásul ugyanennek a továbbfejlesztett, új hajtóművekkel és hosszabb törzzsel meg mindenféle más technikai újdonsággal gyártott, de a piacon csak döcögő óriásnak a teherszállító változatát is használja, tehát ő az egyetlen légitársaság, amely az új Jumbo minkét altípusával repül.

Ismét az Airbus, és ismét egy szándéknyilatkozat: a most induló tuniszi Syphax Airlines  három neót fog majd vásárolni. A gépek száma nem túl nagy, viszont ez az első afrikai neo-megrendelés, aminek a jelentőségét az is erősíti, hogy sokak szerint az ázsiai felfutás mellett Afrika az a piac, ahol robbanásszerűen nő majd a légiforgalom, és ezzel persze az igény is az új utasszállítók iránt.

Ilyen lesz az A350-ös az Air France...

25 Airbus A350-ösre született meg a pénzügyi feltételek megteremtésével a fix rendelés mondhatni a legközelebbi vevő, az Air FRaance/KLM csoport részéről, miközben az új szélestörzsűre további 25 gépes opciós lekötésről is aláírták a szerződést. Az Airbus amúgy már korábban is megjósolta, hogy az első sikeres repülés után bizony bőven lesz új rendelés is a gépre, ez speciel egy már korábban eldöntött üzlet volt, aminek a véglegesítéséhez megintcsak Le Bourget nyújtott megfelelő kereteket. És még nem volt vége a napnak, amikor a Singapore is aláírta a maga 350-es rendelését, vagyis a múlt hónapban már bejelentett 30 fix és 20 opciós szerződés véglegesítését.

...és a KLM színeiben

Aztán megint egy Boeing-közlemény: a CIT Aerospace, az egyik legfontosabb lízing-cég 30 keskenytörzsűt vásárolt a MAX-sorozatból, tehát az amerikai gyártó továbbfejlesztett, egyfolyosós gépéből. Amint korábban az európai versenytárs, most a Boeing mondta a maga új egyfolyosós gépről, hogy az a kategóriájában a leghatékonyabb, legkedvezőbb fogyasztású utasszállító. A lízingcégek rendelése az amerikaiak értelmezésében a lehető legnagyobb bizalmat jelenti a típus iránt, a CIT jelentőségét pedig az igazolja, hogy maga a Boeing-elnök üdvözölte az üzletet. A cég egyébként vagy 350 utasszállítót vásárolt illetve vesz majd át, vagyis az egyik legnagyobb géptulajdonos a világon, más kérdés, hogy ezek a gépek különböző légitársaságok színeiben repülnek vagy repülnek majd, mindenesetre a flottában 128 Boeing szerepel.

Makett Rentonról: bőven kell kapacitás az NG-k és a MAX-ok gyártásához

Ugyancsak a Boeing fontos híre, előrehozták hogy az új hajtóművekkel repülő, továbbfejlesztett egyfolyosós 737 MAX szolgálatba állításának idejét, eszerint az első vásárló, az amerikai Southwest 2017 negyedik negyedéve helyett már a harmadik negyedévben átveheti az első gépét. Az optimálisan három hónapos előny elsőre nem hangzik túlságosan jelentősnek, de az elmúlt egy-két évtizedben az új fejlesztések kapcsán többnyire csúszást, késést szoktak bejelenteni. A Boeing mostani nyilatkozata tehát azt jelenti, hogy a technikai nehézségeket valóban megoldotta a cég. Kétségtelen, hogy egy amúgy nagyon bevált típus továbbfejlesztése sokkal könnyebb feladat, mint egy vadonatúj gép megalkotása, de azért ennek is lehetnek buktatói: a Boeing azonban a jelek szerint elégedett a MAX-hoz szerelendő CFM LEAP-1B hajtóművével, illetve a fejlesztés mostani állapotával is.

O'Leary most gyártásban lévő 737-asokat vett, kell-e majd neki a modernizált változat?

És akkor egy megint már korábban jelzett üzlet, mint valóságos szerződéses megrendelés, tehát túl a szándéknyilatkozaton és az opción: a Ryanair a finanszírozási folyamat lezárásával aláírta a szerződést a már korábban jelzett 175 keskenytörzsű 737-es megvásárlásáról. Ami a cég „gépéhségét” jelzi, az ír diszkont-társaság tehát nem várja meg a MAX-változatot, hanem a most gyártásban lévő NG-sorozatból vesz gépeket, korábbi hírek szerint azt még mérlegeli, hogy a következő flottabővítési hullámban átáll-e az új verzióra.  O’Leary mindenesetre a szerződés aláírásakor is a potenciális utazóközönségnek üzent: a most megrendelt gépeknek a beállításával még alacsonyabb jegyárakat ígért. A Boeing pedig elégedetten írja a maga közleményében, hogy a 737-esekből eddig összesen több mint 11 ezret rendeltek, és ebből még 3400-at kell legyártania a cégnek.

A Travel nyilván Budapestről is repül majd MAX-os chartereket

Ismét Airbus: A SriLankan Airlines szélestörzsűek vásárlására írt alá szándéknyilatkozatot, hat A330-ast akar és négyet a szűzrepülését néhány napja teljesítő A350-esből. Ezt John Leahy eladási főnök a „nyertes kombinációként” jellemezte. Majd ismét Boeing-aláírások következtek: az Oman Air öt fix rendelést írt alá a legnagyobb Boeing-keskenytörzsűre, a 737-900ER-re, majd  egy számunkra is érdekes hír: a Travel Service három MAX8-asra adott szándéknyilatkozatot, a módosított típus első közép-európai vásárlójaként.

Kapcsolódó hírek