Légi világjátékok: az első magyar érem!

iho   ·   2015.12.08. 16:15
toth_cim

Kettős magyar siker született a Dubaiban zajló légi világjátékokon: háromszoros vitorlázó műrepülő világbajnokunk ezüstérmes lett, de az aranyérem is jelentős részben magyar győzelem.

Háromszoros világbajnokunk, Tóth Ferenc<br>(fotók: facebook)

A nem olimpiai repülő sportok nagyszabású „multi games” rendezvénye a Nemzetközi Repülő Szövetség, az FAI szervezésében december elsején kezdődött, és amint arról az iho/repülés is hírt adott, a világjátékokra erős magyar csapat indult. Tóth Ferenc egyike volt azoknak a hazai résztvevőknek, akiktől komoly helyezést várhattunk, hiszen Feri idén nyáron harmadszor lett világbajnok, ez alkalommal Csehországban.

Akkor a második helyezett a fiatal olasz feltörekvő tehetség, Luca Bertossio volt, akinek az edzője viszont nem más, mint egykori motoros műrepülő világbajnokunk, a magyar aviatika egyik jeles alakja, a Franciaországban élő Katona Sándor. Bertossio az ő felfedezettje, akinek képességeiről már 2012-ben nagy reményekkel beszélt az iho/repülésnek adott interjújában.

Luca Bertossio és Katona Sándor

Nos, most megfordult a sorrend, a világjátékok győztese Luca lett, Feri pedig a második helyen végzett.

A vitorlázó műrepülés egyike a legesztétikusabb sportoknak. A versenyzőket motoros géppel vontatják fel, hogy aztán belekezdjenek programjukba az ezerszer ezer méteres képzeletbeli kockában, amelynek ugyan csak a földön tudják kijelölni a határait, de amelyből a kilépés súlyos levonásokat jelent a pontozásnál.

Felszállás előtt a festői háttérrel

Amint a motoros műrepülés egyre keményebb és pörgősebb lett, úgy vált még élvezetesebbé a nagyobb fesztávolságú, karcsú és kecses gépekkel lejtett, csendes, de ugyancsak rendkívül pontos végrehajtást igénylő, motor nélküli műrepülés. Jó tudni, hogy a legközelebbi vitorlázó műrepülő világbajnokság Matkópusztán lesz, 2016 júliusában.

Veres Zoltán a nyitó airshow-n<br>(fotók: WAG)

A világjátékokon egyébként befejeződött a motoros műrepülők versenye is, a győztes a francia Olivier Masurel lett.

És hogy további magyar sikerekről is beszámoljunk, a világjátékok megnyitóján tartott légishow egyik sztárja szintén magyar volt, Veres Zoltán, aki ráadásul az egyéni műrepülés mellett kötelékvezérként is bemutatkozott, sőt, a három légcsavaros műrepülőgép együtt repült a helyi katonai formációval.

Ritka kötelék: sugárhajtású formáció műrepülő trióval

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek