Már több, mint egy éve megnyílt a hosszú évtizedekig csiplerózsika-álmát alvó helsinki metróhálózat első jelentős új vonala, a nyugati Espoo-előváros Otaniemi városrészét a városközpont felől feltáró vonal, mely Ruoholahti felől a tengeröblöt keresztezve éri el a városrészt. A folytatás is munka alatt van, az új tizennégy kilométeres metrószakaszt 2020 után követi majd az utolsó hét kilométeres szakasz Kivenlahti-ig. A teljes nyugati meghosszabbítás prognosztizálz utasmennyisége igen karcsú, napi százhetvenezres forgalmat várnak ide, de nem szólhatunk bele, hogy melyik ország hogyan költi az Európai Beruházási Bank hitelét.

Az üzemelő szakaszon nyolc, a tervezett nyugati végszakaszon öt állomás épült, illetve fog épülni. Az elvárás az volt az új állomásokat kísérő építészet felé, hogy mind városépítészeti, mind belsőépítészeti oldalról a helyi sajátosságokat bontsák ki, segítsék, támogassák a kissé arctalan, a legutóbbi évtizedekben létrejött modern városrészben az azonosságtudat kialakulását.

Az ALA Architects és az Esa Pironen Architects-irodák kapták meg a lehetőséget, hogy az Espoo-t elérő metróvonal első két állomását megtervezhessék. Ezek az Aalto Yliopisto (Aalto Egyetem) és a Keilaniemi-állomás. ezeken túl az ALA az építés alatt álló végszakasz három további állomásán is dolgozik, ha elkészül, Kivenlahti-, Espoonlahti- és Soukka-állomás fogja dícsérni szellemük és kezük munkáját.

Peron, belmagasság és Corten-acél (a képre kattintva galéria nyílik Tuomas Uusheimo fényképeiből)

Otaniemiben, az Aalto-egyetemnél egyértelmű volt, hogy az 1950-es években épült, erősen tudomány- és technológiai kötődésű, a jövőbe vetett hitet demonstráló, individuális építészeti karakter a vezérfonal, az egyetem arculatát az Aalto által tervezett vöröstéglás, fémlemezfedésű épületek határozzák meg. A metróállomás az állandóan növekvő egyetemi városrész központjában kapott helyet, főbejárata nyílegyenesen a Műszaki Egyetem főépülete felé irányul. Az állomás helyszínrajzáról kiderül az első érdekesség: a mozgólépcső lejtaknái az egyik egyetemi épület alatt, azzal párhuzamosan épültek meg, így a felszíni előcsarnokok az épület két végéhez vannak ragasztva, önálló bejárata nincsen az állomásnak.

A vonal többi állomásával összehasonlítva az egyetemi állomás kitűnik a használt anyagok sokféleségével. Az anyagválasztásánál elsőrendű szempont volt a csillogó anyagok használatáról történő lemondás, annak érdekében, hogy a burkolatok, felületek nyers anyagszerűsége érvényesülhessen. Így az állomás tereinek álmennyezetei egységesen perforált Corten-acélból készültek, ez az elem vizuálisan összeköti a föld alatti és a föld feletti tereket, sőt, előtető formájában még az utcán is megjelenik. Mesterségesen öregített arculata szép viszonyt ápol a régebbi épületek vöröstéglás homlokzataival, hajtogatott felületei ugyanakkor dinamikát visznek a technológiailag meghatározott, egyszerű terekbe, melyekben szinte ez az egyetlen feltűnő építészeti elem.

A felszíni pavilonokat sötét vörösrézlemez és szürke gránitfelületek határolják, a nagy mennyiségben használt üveg a mozgólépcső lejtaknáján keresztül egészen a peronokig eljuttatja a nappali fényt, ellenkező irányban az üveg túloldalán a fenyőfák látványa már a mozgólépcsőre érve is érzékelhetővé válik. Szép munka!

Mozgólépcső közbenső elosztótere

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!