Légiforgalmi hatóság: az ellenőrző szakemberek nem rendelkeztek megfelelő szaktudással

iho/repülés   ·   2019.05.04. 12:00
boeing_vizsgalat_lion_air0

Az FAA megállapítása szerint több mint egy tucat biztonsági ellenőr nem fejezte be a szükséges teljes körű kiképzést, ennek ellenére megkapta a bizonyítványt a Boeing 737 MAX-gépek üzembe helyezéséhez szükséges ellenőrzéshez. Daniel Ellwell, az FAA vezetője a washingtoni szenátus kereskedelmi bizottságában tartott meghallgatásán elmondta: huszonkét biztonsági ellenőr közül tizenhat nem fejezte be a munkaköréhez szükséges kiképzést, de tizenegy ellenőr nem is vehetett volna részt ilyen tanfolyamon, mert nem volt szakképzett repülőoktató. Ellwell kifejtette: az ellenőrök már munkájuk végzése közben vettek részt a tanfolyamon, ami eleve nem lett volna szabad. Az FAA vezetője „zűrzavaros” állapotokat tapasztalt, és közölte, hogy a hatóság szeptemberig új követelményeket dolgoz ki a kiképzési programokra.

A légügyi hatóság már korábban nyilvánosságra hozta, hogy egyik menedzsere retorziókat alkalmazott egy alkalmazott ellen, aki felvetette, hogy valami baj van a kiképzési programokkal. Az FAA megállapításától függetlenül pénteken kilenc ország repülési szakemberei megtartották első tanácskozásukat a texasi Forth Worthben a Boeing 737 MAX-gépek repülési engedélyezési eljárásáról. A hatóság áprilisban hívott meg külföldi repülési szakembereket erre a tanácskozásra.

Pénteken a The Wall Street Journal című lap – a Boeing repülőgépgyártól származó értesülésekre hivatkozva – arról írt, hogy a 737 MAX típusú gépek kudarcához a Boeing mérnökei és tesztpilótái közötti rossz viszony is hozzájárult. A mérnökök ugyanis nem osztották meg a fejlesztési folyamatban részt vevő saját tesztpilótáikkal sem az egyes kulcsfontosságú repülésirányítási műszerek – például a fel- és leszállást szabályozó automatika– részletes adatait.

Az elmúlt hónapokban a Boeing két 737 MAX típusú gépe zuhant le. Az egyik az etióp légitársaság gépe volt, amely az etióp fővárosból történt felszállás után zuhant le március elején, a másik pedig az indonéz Lion Air légitársaság flottájához tartozott és tavaly októberben zuhant le. A két katasztrófa együttesen 346 halálos áldozatot követelt. Március közepén a 737 MAX-gépeket kivonták a forgalomból és megkezdődtek a vizsgálatok. Ezek során eddig már számtalan hiányosságra derült fény. A Boeing jelenleg a szoftverek módosításán dolgozik, az FAA májusra ígéri a próbarepülést.

Április végén tartott chicagói tanácskozásukon a Boeing részvényesei megerősítették posztján Dennis Muilenburgot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.