Légi harc Kelenföldön! Ki hívja ki a profi vadászpilótákat?

iho   ·   2014.04.25. 16:45
cim

Profik és amatőrök részvételével rendez április 26-án légiharc-bajnokságot Budapest egyik különleges szimulátorközpontja, a harci gépeket „üzemeltető” Sim City.

Az eredetileg márciusra kiírt versenyt a kiváló magyar műrepülő halála miatt halasztották április végére, hogy a pilóta előtti tisztelgés jegyében Nádas Tamás Dogfight emlékversenyként hirdethessék meg közösen a Jetfly internetes magazinnal.

Az I. Infinite Sim City Budapest Dogfight Kupa 8.30-tól a Sim City Etele úti központjában a gyülekezővel, majd eligazítással, szabályismertetővel kezdődik, ezután történik az ellenfelek kisorsolása, majd az első páros negyed tízkor száll fel. Várhatóan délutánig tart, míg a párharcok során kialakul a legjobbak sorrendje.

Mint a Sim City weboldalán olvasható, a „dogfight” szó manőverező légi harcot jelent. Repülőgépek küzdenek egymás ellen, ráadásul a fegyverzet csak gépágyú, tehát nincs rakéta: a pilóták rátermettségén múlik, melyik képes lőhelyzetbe, vagyis megfelelő közelségbe és pozícióba kerülni a másik géphez képest. Ez a szimulátoros harc talán azért is „igazságosabb” a valódinál, mert a repülőgépek egyformák, a fegyverzetük azonos, a feltételek tökéletesen megegyeznek mindenki számára, vagyis csakis a pilóta rátermettsége, ügyessége számít!

N omeg az igazi manőverező légiharc-tudás, tapasztalat. A rendezvényen résztvevő vendégek között ugyanis ott lesznek a Magyar Légierő aktív és nyugalmazott vadászpilótái, kisgépes pilóták, valamint a magyar virtuális légtér pilótái is, akik tartalmas és izgalmas beszélgetésekhez tudnak partnerek lenni. Ahogy ezt a szervezők egyike fogalmazta: nem kis élménynek ígérkezik valaki számára kihívni Szabó „Topi” Zoltánt, Fairford és Kecskemét MiG-29-es sztárját légi harcra...


És akkor lássuk, hogyan is zajlik majd az összecsapás. A két MiG-29-es kétezer méter magasan, egymástól tíz kilométer távolságról indul a levegőben, 500 kilométeres óránkénti sebességgel, egymás felé közelítő irányban haladva. A domborzat vegyes, tehát hegyek, völgyek, sík terep és tenger várható, az időjárás pedig napsütéses lesz.

Az első szemtől-szembe történő találkozáskor nincsen lövés, a két gép egymás mellett el kell, hogy elhaladjon, ezután kezdődhet a fordulózás, tüzelés. Aki az első szembetalálkozásnál tüzet nyit, abban a menetben vesztesnek lesz nyilvánítva, hangzik a szigorú szabály.

Amennyiben az első szemberepüléskor valamelyik pilóta jelentősen kitér függőlegesen vagy vízszintesen, akkor viszont szabad a tüzelés az ellenfélnek. Passzív légi harcot folytatni, azaz folyamatosan menekülni nem szabad. Aki legalább egy percig passzív légi harcot folytat, abban a menetben vesztesnek lesz nyilvánítva.

Aki az összecsapásokat követően 30 másodperccel tovább marad levegőben mint az ellenfele, az nyert!

Minden repülőgép 65 százalékos üzemanyagtöltéssel indul harcba, a lőszer javadalmazás pedig 150 töltény lesz, ezért fontos velük jól gazdálkodni a légi harc alatt, hiszen például akinek előbb fogy el a tüzelőanyaga és lezuhan, illetve katapultálni kényszerül, az vesztett.

A párosok három menetben csapnak össze, aki kétszer nyer, az lesz a továbbjutó. A repülőgépek oldaltól függően kék és piros labellel lesznek ellátva,  így több kilométerről is jól látható lesz majd az ellenfél, leegyszerűsítve ezzel egymás megtalálását.

A szimulátorok, amelyeket korábbi cikkünkben is bemutattunk, egyedi építésű MiG-29-es kabinok, precíz kezelőszervekkel: Thrustmaster Hotas Warthog gázkar, botkormány, joystick, és lábpedál, rudder, oldalkormány. (Kétségtelen, hogy amikor a központot bemutattuk, akkor Szu-27-esre volt beállítva-berendezve a kabin.)

A látványról 350 centiméteres, azaz 140”-os kivetítő gondoskodik. Minden szimulátor Track IR fejmozgásérzékelővel van felszerelve, ami annyit jelent, hogy ha a pilóta jobbra fordítja a fejét, valóban azt látja, ami a géptől jobbra mozog a légtérben. Aki szeretné a Track IR-t használni harc közben, az hozzon magával baseball sapkát! – hangzik a honlapon a felszólítás.

A nevezési díj 5000 forint, ami tartalmazott a verseny előtt 30 perc felkészülési időt a versenyt megelőző héten, igény esetén oktatóval is. Az első díj egy igazi repülés a város felett, serleg és oklevél, egy 10x30 perces ajándékjegy a SIM-CITY Budapestbe, egy repülőgép makett, valamint egy repülős témájú könyv. A második helyezett ajándékjegyet, makettet és könyvet, a harmadik ajándékjegyet és makettet kap.

Korábban hatalmas érdeklődés övezte a Jetfly versenyeit, a SIM-CITY egyik megalkotója és kitalálója, Görög Péter maga is jeles virtuális harci pilóta volt, második helyezést ért el egy dogfight-EB-n, és a SimCity alapításakor bevallott célja volt ennek a korábban kifejezetten népszerű műfajnak, a légiharcversenyeknek a felélesztése.

Görög Péter, EB-ezüstérmes virtuális légi harcos

Ez a virtuális légiharc-sorozat valódi élmény a látogatóknak is, hiszen a kivetítőkön tökéletesen követhető minden párviadal, érzékelhetőek a stílusok, a módszerek, és az sem megvetendő élmény, ha néhány legendás egykori MiG-pilótával személyesen is találkozhat a repülésszerető emberfia.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek