Légiközlekedési toplisták: biztonság, pontosság

iho   ·   2017.01.05. 08:45
cim

A szokásos, év elején ránk zúduló különféle értékelések egyik legérdekesebbje nyilván a légitársaságok biztonsági toplistája, amelyet az egyik jelentős repülésbiztonsági portál, a JACDEC jelentetett meg, egyelőre hiányosan: a középmezőny pontos sorrendje még nem állt fel, az első tizenkettő és az utolsó három már ismert.

Eszerint 2016-ban a világ legbiztonságosabb társasága a Hong Kong-i székhelyű Cathay Pacific volt, majd követi az Air New Zealand, a kínai Hainan és a nálunk is jól ismert Qatar Airways. Csak az ötödik az első európai cég, a KLM, amelyet a hatodik helyen ismét egy ázsiai társaság, a tajvani EVA követ, ezután ismét két Öböl-menti cég következik, az Emirates és az Etihad, ami azért érdekes, mert az Emirates tavaly gépet is veszített, igaz, szerencsére sérültek és áldozatok nélkül.

Viszont a biztonsági ráta erősen összefügg az utasszámmal és a flotta nagyságával, ugyancsak számít a gépek életkora, a legutóbbi halálos áldozattal járó baleset időpontja, és olyan „apró” események, például földi járművel történt ütközések, amelyek sokszor bele sem kerülnek a hírfolyamokba. Vagyis ezekhez viszonyítva az Emirates számai is kedvezőek, csakúgy, mint a kilencedik Qantasé. A tizedik és a tizenegyedik a két nagy japán társaság, a JAL és az ANA, a tizenkettedik helyen végzett az összesítésben a Lufthansa. A hatvanas lista utolsó három helyét az indonéz Garuda, a kolumbiai Avianca és a tajvani China Airlines foglalja el.

Az OAG légiközlekedési információs cég a szokásos évi pontossági listával jelentkezett, méghozzá kétfélével, az egyiken a repülőtereket, a másikon a légitársaságokat értékeli ebből a szempontból. Az OAG besorolása szerint minden olyan járat pontosnak tekinthető, amely a kiírt indulási vagy érkezési időponthoz képest plusz-mínusz tizennégy percen és ötvenkilenc másodpercen belül érkezik vagy indul, az értékelés figyelembe veszi a járattörléseket is. A repülőterek közül a 2,5 millión fölüli forgalmú légikikötőket veszi számba, ezen belül is négy kategóriában: a kicsi, a közepes, a nagy és a legfontosabb, évi húszmillió utast indító és fogadó repterek adatait méri.

Ugyancsak megkülönbözteti a statisztika a diszkont és a hálózati társaságokat, de kiad egy összesített toplistát is. Eszerint a bármilyen típusú légicégek közül 2016-ban a legpontosabb a Hawaiian Airlines volt, őt követi a Copa, harmadik a KLM, negyedik a Qantas, majd következik a JAL, a Flybe, az Alaska, az Iberia, a Monarch, a Singapore, az Austrian, az ANA és a brazil GOL. A lista utolsó hét helyezettje a Virgin Australia, a Delta, a Finnair, a Transavia, az Aer Lingus, a Gulf és a Jet2com, vagyis a húszas listában vannak diszkontok is, míg jellemző mód az amerikai óriások közül csak a Delta fért bele a nem túl előkelő tizenötödik hellyel.

Az LCC-k külön listáját a Monarch vezeti, majd a további sorrend: GOL, Transavia, Jet2, germanwings, Westjet, Southwest, Norwegian, Thai Air, Skymark, Eurowings, Frontier, Virgin America, IndiGo, JetBlue, easyJet, Spring, Spirit, Jetstar és AirAsia. Vagyis Európa két fontos diszkont társasága, a Ryanair és a Wizz nem tudott ebbe a húszas élmezőnybe betörni. Azt viszont megint érdemes tudni, hogy az európai cégek közül a KLM, a Flybe és az Iberia a legpontosabb.

Végül a repterek élmezőnye: a kis légikikötők közül Newcastle, Anchorage és Brussels Charleroi vezet, a közepesek között Birmingham, Osaka és Panama City az első három, a nagykategória éllovasai: Surabaya, Honolulu és Salt Lake City, végül az óriás légiközlekedési csomópontok pontossági sorrendje: Tokió Haneda, Sao Paolo Guarulhos, Detroit, Atlanta és Minneapolis. A valamennyi kategóriát összességében értékelő lista élén a közepes repterek első helyén álló Birmingham szerepel, vagyis 2016-ban ez volt a legpontosabban induló és érkező járatok légikikötője: utána jön Osaka, Panama, Belo Horizonte és Köln-Bonn. Ugyanakkor Birmingham volt tavaly az egyetlen olyan reptér, amely járatainak több mint kilencven százalékát tudta menetrend szerint pontosan indítani és fogadni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek