Legjobb partnerek, legfontosabb tennivalók, megújul az 1-es pálya!

iho   ·   2017.02.08. 08:45
cim_13r
Gálaesten és fogadáson tüntette ki a Budapest Airport azokat a partnereit, amelyekkel a tavalyi eredményekért közösen dolgozott a reptérkezelő. Az ünnepi alkalommal érdekes részletek is elhangzottak az idei feladatokról.

– Budapestről még soha nem lehetett ennyi nagyvárosba utazni közvetlenül, a repülőtérnek még soha nem volt ekkora utasforgalma és soha nem kezeltünk annyi teherárut sem, mint a 2016-os esztendőben – idézi közleményében a reptérkezelő Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója köszöntőjét. – Biztosíthatom önöket, hogy a repülőtéri csapat nem ül idén sem tétlenül a babérjain, folytatjuk erőfeszítéseinket, hogy egyre több útvonal váljon elérhetővé, növekedjen a forgalom a már meglévő útvonalakon és mihamarabb újabb, közvetlen desztinációk nyíljanak Budapestről Ázsia és Észak-Amerika irányába.

1-es pálya: idén több mint karbantartás... (fotók: Budapest Airport)

Az ünnepségen az is elhangzott, hogy a Budapest Airport, a BUD 2020 ötéves fejlesztési terv részeként 50 milliárd forintot (körülbelül 160 millió eurót) fordít a repülőtér fejlesztésére. Egyebek mellett elkezdődött a 2B Terminálon egy új, 10 ezer négyzetméteres utasmóló építése huszonhét féle beszállókapu lehetőségét kínálva, ehhez kapcsolódóan új F (Foxtrot) jelű gurulóutat építenek a repülők jobb kiszolgálása érdekében.

Épül a 2. Terminál előtt a 145 szobás repülőtéri szálloda, szintén a 2B Terminálon tíz új check-in pult kialakítása kezdődött el, 1000 férőhellyel ismét bővül a parkolóhelyek száma. Idén tavasszal pedig elkezdődik az 1. (régi) futópálya nagyszabású rekonstrukciója is, ez ügyben hamarosan részletes beszámolóval jelentkezünk.

Az új móló látványképe

És akkor a díjakról: három cég, a Magyar Duty Free Kft., az SSP Hungary és a magyar Pénzváltó Kft. képviselője vehette át a Budapest Airport legjobb kereskedelmi partnereinek járó elismeréseket.

Ami pedig a Budapest Airport kitüntetett légiközlekedési partnereit illeti: a legjobb teherszállító légitársaság a Qatar Cargo, a legjobb földi kiszolgáló a Celebi, a legjobb repülőgép-karbantartó a Lufthansa Technik Budapest lett.

A legjobb hosszú távú járatért járó díjat az Air Canada Rouge, a legjobban fejlődő légitársaságét az easyJet kapta, utóbbi a vonalhálózat bővítéséért, hiszen Lyon, Velence és Amszterdam bekapcsolásával hatvan százalékkal nőtt a budapesti hálózata. A legnagyobb növekedést elérő légitársaság címet a Transavia (az Air France–KLM csoport diszkont társasága) kapta a gépmozgások, utasszám és kapacitás szerint nyolcvan százalékos bővülésért,  az Iberia pedig a legjobb ülőhely kihasználással (load fator) büszkélkedhet.

Díjazók és díjazottak

Külön kategória a legnagyobb teljesítményt elérő légitársaságé, ez a Wizz, a legjobb légitársasági marketing pedig a Qatarhoz fűződik. Ami pedig a Budapest Airport környezetvédelmi programját illeti, a legjobb GreenAirport partner a Magyar Posta lett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.