Legyél fél év alatt kapitány az Őrült Kutyán!

iho   ·   2017.09.06. 08:45
md88_cim

Meglepően gyors előrejutási lehetőséget kínál a Delta a pilótáinak – legalábbis azoknak, akik hajlandók kisegíteni a légitársaságot a pilótahiánnyal leginkább sújtott típus üzemeltetésében, ez pedig nem más, mint a „Mad Dog” becenévre hallgató MD-88-as, a DC-9-es egyik leszármazottja, a legidősebb típusok egyike az amerikai légiközlekedésben.

A Delta három év alatt tervezi lecserélni ezeket a gépeket, ellentétben az American elképzeléseivel: utóbbi óriástársaság a hasonló madarait már idén kivonja a forgalomból. A Delta fokozatosan hajtja végre a folyamatot, júniusban egy MD-90-est nyugdíjaztak, ebből még van hatvannégy, az MD-88-asok száma azonban száztizenhat! A korábban megrendelt A321-esek állnak a helyükre, de ennyi gépet nem lehet egyik pillanatról a másikra levenni a kapacitásból, illetve csak abban az ütemben, ahogy az új gépek beérkeznek. A kérdés viszont, hogy addig ki repülje őket.

A Delta a helyzet megoldására egészen elképesztő lehetőséget kínál fiatal másodpilótáknak: a Bloomberg információi szerint azoknak, akik elfogadják, ami egyébként a legkevésbé népszerű az óriás légitársasági hajózói közt, hogy a szűk fülkéjű, öreg, zajos „Őrült Kutyákon” dolgozzanak, akár fél év múlva esélyük lesz arra, hogy kapitányok legyenek, ugyanezen a típuson természetesen.

A Delta szóvivője nem tagadja a dolgot, mondván, a pilóták, akik az MD-88-asokat repülik, nem kevésbé képzettek, mint azok, akik a nagyobb és modernebb jetek pilótafülkéiben dolgoznak. „Olyan fiatalokat foglalkoztatunk, akiknek megvan a szükséges kvalifikációja és megvannak a szükséges képességeik ahhoz, hogy a Delta kapitányai legyenek” – fogalmazott Michael Thomas az üzleti hírügynökség kérdésére.

A cikk szerint a tipikus előrejutás üteme a jobb ülésből a bal ülésbe sokkal, de sokkal hosszabb, korábbi gyakorlat szerint legalább 8–10 év. Azonban ez az idő a flották gyors bővülése miatt 2–3 évre is csökkenhet, nyilatkozta egy pilóta-karrierekkel foglalkozó szakértő. A fiatal kapitányok ugyanakkor először olyan kisebb típusok személyzetének körében jelennek meg, mint az MD-kéthajtóművesek, illetve a (belőlük fejlesztett) Boeing 717-es, és hosszú évek kérdése, hogy átkerüljenek szélestörzsű, interkontinentális járatokat teljesítő repülőgépekre. Ehhez képest a Delta gyakorlata feltűnően gyors előrejutást jelent, egyébként a tanácsadó cég szerint az American és a United köreiben is érzékelhető a kisebb típusokon, például az Embraereken szolgálók gyorsabb előrejutása. De a Delta gyakorlata az egy éven belüli kapitánnyá válásával határozottan meglepi a pilótaközösséget.

A kapitányi állomány fiatalítása amiatt is szükséges, mert a tapasztalt gépparancsnokok közül egyre többen közelítik a nyugdíjazás korát. Mindeközben a Deltánál azért is nehéz az MD-88-asok és általában a kisebb keskenytörzsűek állományának feltöltése, mert nem kedvező az utóbbiak pilótáinak a bérezése sem. Egy tíz év gyakorlattal rendelkező 747-es másodpilóta körülbelül ugyanannyit keres, mint a rövidebb vonalakon repülő, napi többször fel- és leszálló MD-88-as vagy 717-es kapitánya. Ugyanakkor a légitársaság azért sem akar túl gyorsan megszabadulni ezektől a keskenytörzsűektől, mert miközben a többségük átesett a kabinfelújításon az utasok nem érzékelik, hogy ez egy öreg gép, és hogy néhány év múlva kivonják, sőt, feltehetően szétbontják, mert már nemigen akad más légitársaság, amely gazdaságosan üzemeltethetné.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.