Lelőtt 777-es: végre elszállítják a roncsokat

iho   ·   2014.11.24. 13:45
cim
Vasárnap elhagyta a szakadárok által ellenőrzött területet és Harkov felé indult az a tehervonat, amely a nyáron Kelet-Ukrajna felett lelőtt utasszállító roncsait szállította el a lezuhanás helyszínéről.

A holland vizsgálók előzetes jelentéséből: a roncsok elhelyezkedése

Mint arról többször beszámoltunk, a katasztrófa során 298 ember vesztette életét, a Malaysia 777-esének lezuhanása után hetekkel engedték csak a helyszínre a nemzetközi vizsgálók első csoportját, ugyancsak hatalmas késéssel kezdődhetett meg az áldozatok maradványainak összegyűjtése és azonosítása.

Most, amint azt az EBESZ szóvivője is jelezte, megint csak hosszas tárgyalások, egyeztetések kellettek ahhoz, hogy a vizsgálatot vezető Hollandia szakértőinek jelenlétében összegyűjtsék a roncsokat, amelyekben a jelentések óvatos utalásai szerint még mindig vannak emberi maradványok és az áldozatokhoz tartozó személyes tárgyak.

Hetekig tartott, amíg a lázadók engedélyezték a roncsok elszállítását

A legtöbb áldozat holland állampolgár volt, a gép Amszterdamból indult Kuala Lumpur felé, ezért a vizsgálat koordinációjára is a holland hatóságok kaptak megbízatást. A vizsgálat során nem akarják rekonstruálni a gépet teljes egészében, ez nem is lehetséges, mert nem lehetett az összes roncsot elszállítani: a holland hatóság képviselője szerint nem próbálkoznak összerakni például a szárnyakat vagy a futóműveket, hiszen ezeknek nem lesz különösebb szerepük az események okainak kiderítésében, inkább lenne fontos a törzs rekonstruálása, és még hátra van kilenc utas maradványainak felkutatása, akiket eddig nem sikerült azonosítani.

A pilótafülke oldalfalának sérülése már az előzetes jelentésben is fontos elem volt

Mindeközben az ázsiai és csendes-óceáni térség légitársaságainak szövetsége (Association of Asia Pacific Airlines, AAPA) tokiói közgyűlésén a résztvevők elítélték a gép lelövését és a szervezet vezetője azt javasolta, állítsanak fel kiterjedt nemzetközi hálózatot, amely a légiközlekedés részesei számára aktuális és pontos információkkal szolgál arról, hol biztonságos és hol nem biztonságos repülni.

Hasonlóan ismét elítélte a 777-es elpusztítását nyilatkozatában az IATA elnöke, Tony Tyler, aki már korábban, a gép lelövése után követelte, hogy a kormányok és az egyes országok szolgálatai működjenek együtt és osszák meg információikat az egyes veszélyes körzetekről, ugyanakkor mind az IATA, mind az AAPA vezetője jelezte, a kormányok húzódoznak az ilyen típusú információ-megosztástól.

Teherautókról vitték a vasúthoz a darabokat

A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy – legalábbis egy október végi hír szerint – a holland vizsgáló testület még mindig nem kapta meg sem az amerikai, sem az orosz kormánytól azokat a hivatalosan megkért titkosszolgálati anyagokat, amelyek hozzájárulhatnának a történtek tisztázásához. Ami az amerikaiakat illeti, az Egyesült Államok jogrendszere igen bonyolulttá teszi az ilyen típusú információk átkerülését a titkosszolgálatoktól az igazságszolgáltatás rendszerébe, írta akkor a Reuters.

A fontos részek rekonstruálása segíthet az okok megtalálásában

Ugyanakkor az ICAO, az ENSZ szakosított légügyi szervezete az MH17-es lelövésével kapcsolatos állásfoglalásában ugyancsak leszögezte, az államok felelőssége a légterek biztonságának fenntartása, ugyanakkor az üzemeltetőké a végső döntés, mikor merre repülnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.