Lesz-e IC+ kocsi-sorozatgyártás Magyarországon?

iho   ·   2014.01.29. 08:42

Folytatódik a vasúttársaság átalakítása – írja a többi között a Világgazdaság. A lapnak interjút adó vezérigazgató arról beszélt, hogy a MÁV a vártnál jobban zárta a tavalyi évet, idén az ingatlangazdálkodásra készülnek.

Fejlesztések is lesznek 2014-ben: bár ugyanannyi pénzből gazdálkodnak, mégis lesz miből átcsoportosítani a pályakarbantartásra, a lassújelek felszámolására.

Az iho is beszámolt arról, hogy év elején beolvadt a MÁV-Gépészet és a MÁV-Trakció a MÁV Start Zrt.-be.

Dávid Ilona, a vasúttársaság vezérigazgatója a szerdai interjúban elmondta azt is, hogy a közszolgáltatási feladatainak elvégzéséért költségtérítést kapnak az államtól, de a jegyárbevételen kívül egyéb saját bevétele is van, például a vontatási és a karbantartó szolgáltatásáért.

„IC kocsijaink egy része felújításra vár, és újak beszerzését is tervezzük. Az év első felének végére elkészítjük azt a tanulmányt, amely alapján eldönthető, hogy milyen beruházási források, műszaki feltételek, többletmunkaerő és sok más mellett, hol és hogyan indíthatnánk be a Gépészetnél kifejlesztett IC+ kocsi sorozatgyártását. A terméket indításként saját igényeink kielégítésére, később a térség piacára is szánnánk” – mondta a vezérigazgató.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek