Lesz hol parkolni Kelenföldön – autókkal

MTI/iho   ·   2015.02.26. 10:21

A Fővárosi Közgyűlés egyetértését adta ahhoz, hogy 1,4 milliárd forint értékben nyílt közbeszerzést írjanak ki egy új, 490 férőhelyes felszíni P+R parkoló építésére a MÁV használaton kívüli kelenföldi vasúti vágányain. A képviselők 23 kormánypárti igen szavazattal, 6 ellenzéki tartózkodással, valamint egy DK-s nem szavazattal fogadták el Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes erről szóló javaslatát.

A döntéssel a főváros 1,3 milliárd forintos fedezetet biztosít a projektre, amelyet a BKV Zrt.-nek bocsát rendelkezésére a beruházás befejezését követően. A javaslatban emlékeztetnek, az új parkolóhelyek építését már nem lehet európai uniós forrásból fedezni, hiszen a beruházás befejezésének várható ideje 2015 utánra esik.

A közgyűlés szerint a kiviteli munkák legkorábban 2015. szeptember 1-jén kezdhetőknek meg, befejezésükre pedig – mérnöki becslés szerint – 2016 júliusában lehet számítani. Szeneczey Balázs előterjesztésében emlékeztet, a fővárosnak a 4-es metró építéséhez kapcsolódóan 1500 új parkolóhelyet kell létesítenie Őrmezőn, a kelenföldi végállomás térségében, a MÁV használaton kívüli kelenföldi vágányainak helyére tervezett 490 felszíni P+R parkoló pedig ennek részét képezi.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek