A ceremónián elhangzott, 2020-ig 2500 milliárd forintból – amelynek fele brüsszeli forrás – 2400 kilométeren át épül ki gyorsforgalmi út. A kormánynak ugyanis célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa–Debrecen–Nagyvárad irányában. A mintegy 100 milliárd forintos beruházás elkészültével mérséklődnek a környezeti ártalmak, és részben tehermentesül Berettyóújfalu és Mezőpeterd.

A malteroskanalak csak az ünnepségre kellettek. A főszereplők ezúttal is az útépítő gépek voltak. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az első szakaszban a 2,95 kilométeres 2×2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leálló sávval, középen elválasztó sávval. Három új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett, valamint egy mérnökségi telep és egy autópálya rendőrség Berettyóújfalu mellett. A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, elkészülte 2019. első negyedéve. A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométernyi, 2×2 sávon, leálló sávval. Elkészül húsz híd is, amelyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak fölötti pályahíd. Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020. első negyedéve.

Legutóbb tavaly novemberben írtunk a beruházásról. Akkori cikkünkben is megemlítettük, hogy „az átlátszón jelent meg, hogy Berettyóújfalu–Nagykereki (országhatár) tendert a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. nyerte. Itt a munkálatok előreláthatólag 18 hónapig tartanak majd a nagyjából 30 kilométeres szakaszon. A kiírás szerint a két cég feladata lesz a 2×2 sávos autópálya megépítése mellett a Berettyóújfalu mérnökségi telep és autópálya-rendőrség kivitelezése is. Az átlátszó munkatársa, Erdélyi Katalin ugyanakkor megjegyzi »a két vállalkozás viszont tulajdonképpen egy, ugyanis a Hódút a Duna-csoport tagja, tulajdonosa pedig a Duna Aszfalt és maga Szíjj László is személyesen.«”

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!