Lezárult a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform tender

iho/közút   ·   2017.03.06. 16:05

Sikeresen lezárult „A nemzeti elektronikus jegyrendszer platform kialakítása” tárgyú beszerzési eljárás. Jogszabályi feltételeknek megfelelően, a szerződéskötési moratórium letelte után a pályázatot kiíró Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a nyertes AH-NEJP ajánlattevő konzorcium vállalkozói szerződést kötött a száz százalékban európai uniós forrásból finanszírozott Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform központi rendszere és a hozzá kapcsolódó pilotok megvalósítására.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. lezárta és nyertes ajánlatot hirdetett a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény rendelkezései alapján uniós értékhatárt elérő hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban, amelyet „A nemzeti elektronikus jegyrendszer platform kialakítása” tárgyában folytatott le.

A Társaság által meghirdetett eljárásban a részvételi szakaszt követő tárgyalási szakaszban megküldött ajánlattételi felhívásra az ajánlattevők közül az Antenna Hungária Zrt., i-Cell Mobilsoft Zrt., és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. közös konzorciuma, az AH-NEJP Konzorcium adta az összességében legelőnyösebb ajánlatot.

Jogszabályi feltételeknek megfelelően eljárva, a szerződéskötési moratórium lejártát követve a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a nettó 3 milliárd 490 millió forint értékű érvényes ajánlatot tevő nyertes AH-NEJP Konzorciummal vállalkozási szerződést kötött az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében uniós támogatással megvalósuló Nemzet Elektronikus Jegyrendszer Platform (NEJP) központi rendszerének és a hozzá kapcsolódó két pilotnak a kialakítására.

Az AH-NEJP Konzorcium feladata a NEJP Rendszer kialakításának alkalmazásfejlesztése, a szükséges hardver- és szoftvereszközök beszerzése, telepítése, beüzemelése, speciális eszközök kifejlesztése, a fejlesztéshez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, a központi rendszer és pilot rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, rendszerintegráció, a teljes rendszer beüzemelése és próbaüzemének biztosítása.

A közösségi közlekedés megújításának, illetve az országosan egységes elektronikus jegyrendszer átjárhatóságának alapfeltétele a kialakításra kerülő rendszer megvalósítása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek