Lopakodók bonyodalmai: Oroszország, India, Kína

iho   ·   2016.01.07. 11:15
j20_t50cim
Kellemetlen vitáról adnak hírt indiai és orosz források is Oroszország és India között az első igazi orosz ötödik generációs harci gép, a T-50-es (Pak-FA) sorsáról illetve indiai gyártásáról. Az év végén Moszkva mondhatni hatalmas engedményt tett a partnerének a programmal kapcsolatban, de a jövendő indiai felhasználók elégedetlenek.

Az indiai miniszterelnök december végi moszkvai látogatása során született megállapodás szerint az orosz fél az eddigi 6 milliárd dollárnak megfelelő összeg helyett a közös program következő szakaszára csak 3,7 milliárdot kér három protopéldányért és a technológiai transzferért, ami a további gépek gyártásához szükséges. Vagyis durván negyven százalékkal csökkentette a program indiai részének folytatásáért járó összeget.

A mostani terv szerint a PAK-FA idén kerül először a légierő alakulataihoz, de csak 2017-ben indul a sorozatgyártása

Ehhez képest az indiai légierőtől kiszivárgó hírek szerint a jövendő felhasználó, amely felől korábban is hallhatók voltak kétkedő nyilatkozatok, eléggé egyértelműen azt állítja, a PAK-FA még így is túlságosan drága, ugyanakkor a légierő vezetői nem biztosak abban, hogy a gép valóban hozza-e majd az ígért paramétereket.

Az indiaiak különösen három döntő részterület kapcsán ingadoznak: aggódnak az ügyben, valóban sikerül-e alacsony észlelhetőségű harci géphez jutniuk a PAK-FA „személyében”, másrészt kérdésesnek tartják a gép avionikai rendszerének működését és ugyancsak elégedetlenek azzal, hogy a gép változatlanul azokkal a Saturn AL-41F1 hajtóművekkel készülnek, amelyek a jelenleg már rendszeresített, negyedik generációs Szuhojokban dolgoznak. Ráadásul az a tény, miszerint az orosz légierő is csak tizenkét példányt rendelt a jelenlegi hajtóművel a gépből, azt bizonyítja az indiaiak szerint, hogy maguk az oroszok sem bíznak még igazán a gépben.

Indiai kétségek: alacsony észlelhetőség, avionika, hajtómű

Ugyanakkor orosz források úgy vélik, India nem fog kiszállni a programból, miután eddig már megközelítőleg 2,4 milliárd dollárnyi tőkével szállt be a gép fejlesztésébe, egyébként a mostani megállapodás szerint a Szuhoj és a Hindustan Aeronautics összesen 127 gépet gyártana az indiaiaknak. Arra is emlékeztetnek, hogy India rászorul az ötödik generációs harci gép beszerzésére, miután legfontosabb ellenlábasa, Kína már jól áll a maga hasonló kategóriájú típusainak a fejlesztésével.

Alig két nappal az indiai miniszterelnök és az orosz elnök találkozója után a Csengduban a gyári betont figyelő spotterek a kínai J-20-as ötödik generációs harci gép újabb példányát fényképezték le, a Chengdu Aviation Corporation hangára előtt. A gép a kilencedik példánya a lopakodó típusnak, amit 2011 óta a kínaiak legyártottak, és olyan oldalszámmal kezdte a gurulópróbákat, amelyek arra utalnak, hogy ez a példány már az első darabja az első, alacsony darabszámú sorozatgyártási szakasznak, és a megfigyelők arra emlékeztetnek, az amerikai F-35-ös is öt év alatt jutott el az első prototípus felszállásától az első sorozatpéldány megépítéséig.

Csengdu: a J-20-as az első sorozatpéldánya tartja gurulópróbáit

Mindez azt jelenti, az amerikaiak után nem  az oroszok, hanem a kínaiak jutnak el az ötödik generációs típusuk sorozatgyártásáig,hiszen a Szuhoj gépe a mostani tervek szerint 2017-ben lép a sorozatgyártás szakaszába. Kínában a jelek szerint az oroszokhoz képest még nagyobb az elszántság és az erőforrások is elégségesek ahhoz, hogy a nagyhatalom elmondhassa magáról, az első az ázsiai államok között, amely ilyen kategóriájú eszközzel rendelkezik, és ezzel kvázi a légifölény birtokosának tekinti magát a térségben.

Igaz, hogy a kínai program érzékeny pontja a jelek szerint a hajtómű, hiszen a J-20-asok mindegyike eddig az orosz AL-31-est használja, ami azt jelenti, vélhetően ezek a gépek még nem rendelkeznek az egyik fontos ötödik generációs képességgel, a hangsebesség feletti tartós repülés képességével utánégető használata nélkül.

Kié lesz az ázsiai légifölény?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek