Lufthansa érdekességek: berlini hosszútáv, müncheni óriásgépek

iho   ·   2017.10.11. 11:15
cim

Érdekes hírek érkeznek a Lufthansa háza tájáról, különösen, ami a német társaság hosszú távú járatait és az ezeket teljesítő szélestörzsű flottát illeti. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény a Lufthansa új útvonalairól például azt az izgalmas újdonságot tálalta, hogy a társaság, hosszú idő elteltével, ismét indít interkontinentális járatokat Berlinből.

A közlemény szerint 2017. november 8-tól a Lufthansa hetente öt napon indít járatot Berlin és New York között. Az útvonalat kiszolgáló Airbus A330-300 minden hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton indul útnak nyugat felé. A Lufthansa ezzel 2001 óta először indít nagy távolságú járatot a német fővárosból.

Eddig csak Frankfurtból repültek járatokat a társaság óriásgépei

A mostani döntés, illetve az, hogy csak egyetlen tengerentúli járat kerül át Berlinbe: ugyancsak azzal lehet összefüggésben, hogy még mindig nem állt szolgálatba és 2019-ig nem is működhet még az új berlini repülőtér. Feltehető, hogy a légitársaság már nem akarja kivárni, amíg végre a rengeteg halasztás után csak átadják végre a komplexumot, és talán  változtatni kíván azon a furcsa helyzeten, hogy Európa legerősebb államának fővárosát a nemzeti légitársaság, nyilván megfelelő feltételek hiányában, nem kapcsolja be a globális légiforgalomba. A New York-Berlin vonal megnyitása egyfajta gesztus is lehet a Lufthansa részéről, abban a reményben, hogy most már lassan valóban a finishez közeledik Berlin Brandenburg, ahogy olykor a nemzetközi sajtóban emlegetik, az „elátkozott repülőtér” építése, rendszereinek beszerelése.

Egy másik roppant érdekes hír, hogy a Lufthansa nem kevesebb mint ezer új légiutaskísérőt vesz fel jövő évben, méghozzá kifejezetten a társaság müncheni bázisára, az A350-esek és A380-asok személyzetének kiegészítésére. A hírben az A350-es felbukkanása mondhatni természetes, már a típus első példányának érkezésekor közreadta a légitársaság, hogy ez a vadonatúj szélestörzsű a bajor főváros repülőteréről üzemel majd a hosszú távú járatokon. Mint emlékezetes, ugyancsak Münchenből érkezett szeptemberben a 350-esek egyike budapesti bemutatóra. Ennek megfelelően a mostani közleményben is jelzik, hogy a téli menetrend újdonságaképp az eddigi Boston, Delhi és Mumbai mellett Pekingbe is repülnek a 350-esek Münchenből.

München, a 350-esek egyike

A policy-váltás abban érhető tetten, hogy a légitársaság a 350-esek ottani üzemeltetése mellett a kétszintes, 526 utasra berendezett óriásokból is áthelyez néhányat Münchenbe. A flotta legnagyobbjai, a 747-esek és az A380-asok mindeddig kizárólag Frankfurtban állomásoztak, sőt, itt épült néhány évvel ezelőtt külön méretes terminál a Lufthansa szélestörzsű gépeinek kiszolgálására. A mostani hír szerint viszont a 14 gépes A380-as gépparkból a társaság ötöt telepít át második legnagyobb bázisára, a kétszintes óriások Los Angelesbe, Hong Kongba és Pekingbe repülnek majd Münchenből.

Az eddigi rendszer „feloldásának” okairól a társaság nem közölt részleteket, de azt tavaly óta lehet tudni, hogy a Lufthansa és legnagyobb bázisa, központja, a frankfurti repülőtér kezelője, a Fraport között a kapcsolat kissé veszített a harmóniából, miután a légikikötő vezetése ugyancsak feladta azt a hosszú ideig szintén életben tartott politikáját, hogy diszkont cégeket nem enged be a reptérre. Ez a koncepció váltása mellett nyilván a reptér terhelését is fokozza, amúgy pedig München - az A350-es budapesti repülése előtt tartott tájékoztatón ez is elhangzott - jóval dinamikusabban fejlődik és gyorsabban bővíti forgalmát, mint Frankfurt.

Berlin Brandenburg csak két év múlva nyit, a Lufthansa megelőlegezi az interkontinentális járatot

A következő érdekes hír már tényleg a távolabbi jövőt érinti: a Lufthansa helyett az Emirates lesz az új, modernizált 777-es kibocsájtó légitársasága. Hogy miért, ezügyben a magyarázatért a Lufthansa szóvivője a gyártó Boeinghoz hárította a kérdezőket. Az Öböl-menti társaság az első példányt 2020 elejére várja, egyébként valóban igazi gigarendelésről van szó, 115(!) 9-esről és 35 megnövelt hatótávolságú 8-asról. Nos, a váltás okairól valóban eddig senki nem nyilatkozott. Egy érdekes párhuzam juthat a megfigyelő eszébe: legutóbb a németek az A320neo első operátorává léptek elő, miután a Qatar lemondott a megtiszteltetésről, és az is igaz, hogy az új típus bevezetése az új P&W hajtóművekkel ugyancsak nem volt éppen sima folyamat a németek számára. Talán ez állhat a Lufthansa vezetésének döntése mögött: akkor szeretnék szolgálatba állítani a típust, amikor már nem a német társaságnak kell megküzdenie a mostanság egy új utasszállító esetében elkerülhetetlen gyerekbetegségekkel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek