Lufthansa Technik mérnöki központ, a 737-esek jegyében

iho   ·   2016.10.22. 13:45
cim

A Lufthansa Technik AG, Németország vezető repülőgép-karbantartó és mérnöki vállalata megnyitotta új repülőgép-mérnöki központját Budapesten. A szolgáltató-központ elsősorban a Boeing 737 géptípus, a világ egyik legnépszerűbb keskenytörzsű, középtávú légijárműve üzemeltetéshez nyújt majd szolgáltatásokat, illetve általános, nem géptípus-specifikus támogató-tevékenységeket is végez majd.

A Budapest Airport közleménye szerint a társaság, amely több mint tizenöt éve van jelen Budapesten, az új központtal mintegy ötven új, magas képzettséget igénylő repülőmérnöki munkahelyet teremtett. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Thomas Stüger, a Lufthansa Technik igazgatóságának tagja, termékekért, szolgáltatásokért és informatikáért felelős igazgatója.

A külgazdasági és külügyminiszter beszél

Az új mérnöki központ tevékenységei a Boeing 737-eshez kapcsolódva felölelik a rendszermérnöki munkát, a műszaki diagnosztikát és gyorsjavítást, a karbantartási program menedzsmentet, valamint egyedi mérnöki feladatok ellátását. A Lufthansa Technik AG új budapesti mérnökirodájába telepít számos géptípustól független szolgáltatást is, így a repülőgép hajtómű állapotfigyelést, a repülőgépek repülési és megbízhatósági adatainak gyűjtését, és a műszaki dokumentációs szolgáltatást.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a magyar kormány örömmel fogad minden iparági beruházást, de különösen az olyanokat, mint a Lufthansa Technik új repülőgép-mérnöki központja Budapesten, amely munkalehetőséget teremt a magasan képzett itthoni mérnököknek. Magyarországnak fontos a Lufthansa csoport jelenléte és bővülése, és kifejezetten nyitott rá, hogy támogasson minden jövőbeni együttműködést is.

Szalagvágás

– Az előzetes elemzés időszakában Budapest más európai helyszínekkel versenyzett, és végül mindenben megfelelt szigorú kiválasztási kritériumainknak – mondta Marcus Knoth, a Lufthansa Technik repülőgép rendszermérnöki és -módosítási tevékenységekért felelős menedzsere. – Itt magasan képzett és motivált munkaerő áll rendelkezésre, jó az infrastruktúra, jó a helyszín megközelíthetősége, és nem utolsósorban erős a helyi támogatás – mindez megkönnyítette, hogy úgy döntsünk, Budapestet választjuk.

– A Lufthansa Technik új repülőmérnöki szolgáltató központjának megnyitása újabb jelentős lépés a Budapest Airportnak, mivel újabb magas képzettséget igénylő munkahelyeket teremt a repülőtéren, ami a magyar gazdaságnak is előnyös – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, és hozzátette: – Örülünk a Lufthansa Technik fejlesztésének és büszkék vagyunk rá, hiszen tovább bővíti a Magyarország légi kapujában rendelkezésre álló szolgáltatások körét, és még vonzóbbá teszi Budapestet a nemzetközi iparági szereplőknek.

A technikai bázis új funkcióval bővül

A repülőtérnek otthont adó XVIII. kerület polgármestere, Ughy Attila hangsúlyozta: – A projekt szervesen illeszkedik a dél-pesti régióban kialakított repülőtéri klaszter munkahelyteremtő programjába. A Lufthansa Technik Repülőgép-Mérnöki központ számos értékes új munkahelyet teremt, így Pestszentlőrincen sikerült elérnünk a szinte teljes foglalkoztatottságot, hiszen a munkanélküliség egy százalék alá csökkent a kerületben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.