M3-felújítás: megjelentek a tenderek

iho/vasút   ·   2016.07.08. 13:14

Az M3-as metróvonal rekonstrukciója során az egységes arculat kialakítása érdekében kicserélik a mozgólépcsőket, kijavítják a szigetelést, kicserélik az áramellátási rendszereket, az állomások világítási berendezéseit, kiváltják és kiépítik a felszíni közműveket, egyes állomásokon pedig lifteket építenek be. A modernizálás a Kőér utcai járműtelepet is érinti, ott kilenc épület épül át. A vonalrekonstrukció összetettsége okán a tervezési, anyagbeszerzési és építési munkálatokra annyi közbeszerzési eljárást ír majd ki megfelelő sorrendben a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt., amennyi műszakilag indokolt. A felújítás tervezett költsége 137,5 milliárd forint.

Az infrastruktúrafejlesztés az aluljárókban és a peronokon található bérleményeket (üzleteket) is érinti: a Világgazdaság információi szerint a BKV jelenleg ötvenöt bérleti szerződéssel rendelkezik, ezek közül számos szerződést bont majd fel, mivel a létesítményeket el kell bontani. A közlekedési vállalat azonban a lehetőségek szerint mindent elkövet majd, hogy a bérlők a lehető legtovább maradhassanak a korábbi üzletekben.

A felújítás első üteme az északi vonalszakaszt, vagyis a Dózsa György út és Újpest-Központ közötti hat állomást érinti: a fentebb említett kettőn kívül Árpád híd, Forgách utca, Gyöngyös utca és Újpest-Városkapu állomások újulhatnak meg. Az átépítésre tizenhárom hónap áll rendelkezésre. A Nagyvárad tér és Lehel tér közötti, középső vonalszakasz állomásainak felújítási munkáinak kivitelezése és kiegészítő tervezése nyolc állomásra vonatkozik: a két határponton kívül a Klinikák, a Corvin negyed, a Kálvin tér, a Ferenciek tere, a Deák tér, az Arany János utca, valamint a Nyugati pályaudvar megállók épülhetnek át. A leghosszabb ideig itt fognak dolgozni a munkások: a befejezési határidő harmincnégy hónap. A déli szakaszon Kőbánya-Kispest végállomás, Határ út, Pöttyös utca, Ecseri út és Népliget állomások épülnek majd át, a kiírás szerint a szerződéskötéstől számítva legfeljebb harmincegy hónap alatt.

Az elbírálás során mindhárom tendernél az ajánlott ár a döntő, a pontok felét éri, a minimálisan kötelező harminchat hónapon túl nyúló, legfeljebb huszonnégy hónapra kiterjedő jótállás pedig tizennyolc százalékot jelent. Ajánlatot csak olyan pályázó tehet, akinek az elmúlt nyolc év során legalább ötmilliárd forint értékű, földalatti vasútépítési vagy felújítási referenciát tud felmutatni. A jelentkezők ajánlatait augusztus huszonötödikéig várja a BKV.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek