M85: csak két év múlva Csorna és Győr közt

MTI   ·   2013.05.22. 13:43

A 38 kilométer hosszúságú, új nyomvonalon épülő kétszer kétsávos gyorsforgalmú út építése Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint öt fő szakaszból áll, amelyek közül eddig az Enesét elkerülő út épült meg, a 7 kilométeres útszakaszt 2011 decemberében adták át a forgalomnak.

Hozzáfűzte: a következő a Győr és Enese közötti szakasz és a Csorna elkerülő szakasz lehet, miután mindkettő esetében eredménnyel zárult a kiviteli közbeszerzési eljárás, így hamarosan indulhat a munka. A 6,8 kilométer hosszúságú Győr és Enese közötti szakasz építése júniusban kezdődik, a beruházás során az M1-es autópálya és a 85-ös út szintbeli kereszteződései körforgalmú csomópontokká épülnek át.

Az új M85-ös gyorsforgalmi út külön szintű csomóponttal kapcsolódik majd az M1-es autópályához, és a 85-ös főúttal párhuzamosan halad nyugati irányba annak déli és északi oldalán, majd csatlakozik az Enesét elkerülő szakaszhoz.

Loppert Dániel elmondta: az Enese és a Csorna elkerülő közötti 7 kilométer hosszúságú, szintén 2-szer 2 sávon megépülő útszakaszra vonatkozó közbeszerzési eljárás még folyamatban van, a hónap végén hirdetnek eredményt.

A Csornát elkerülő út tájékoztatása szerint két ütemben épülhet meg, az első ütemben egy 12,5 kilométer hosszúságú szakasszal a várost keleti irányból való elkerülés, a másodikkal pedig a déli irányból való elkerülés lehetőségét teremtik meg. Ez utóbbi, az elkerülő út déli része csatlakozik majd az M86-os, Szombathely felé vezető úthoz, egy úgynevezett elválási csomóponttal, közben külön szinten keresztezi majd a Csornától Pápa irányába vezető vasútvonalat is – részletezte.

A kommunikációs vezető szólt az M86-os főút Csorna és Szombathely közötti 41 kilométer hosszúságú szakaszának beruházásáról is, amely ismertetése szerint 2016 nyarára készülhet el, ettől az időponttól az M86-M85 gyorsforgalmi úton kétszer két sávon 110 kilométeres óránkénti sebességgel Szombathelytől egészen Győrig lehet autózni.

Kapcsolódó hírek