M85-ös elkerülői: Enese kihalt, Csorna még fuldoklik

Takács Zsolt   ·   2012.06.20. 14:00
csorna400

A Csornát elkerülő útszakasz építésének tervezése nemrég kezdődött el. Ám még sokat kell aludni, hogy a tranzitforgalom végre kikerüljön a település főutcájáról. Az útszakasz nem csak ebből a szempontból fontos, hanem a forgalom gyorsaságán is nagyot lendíthet, hiszen autóút rangot kap, így 110-es tempó a megengedett. Az Enesét elkerülő szakaszon már haladhatunk ennyivel.

A régi 85-ös főúton legrosszabb esetben 20 perc, fél óra is kell ahhoz, hogy megtegyük a nyolc kilométeres távolságot Rábapatona és Kóny között, ám az autóúton mindössze három perc is elegendő. Ez a kicsike mozaikdarab is bizonyítja: Győrből Szombathelyre, illetve Sopronba elenyésző idő alatt leutazhatnánk, ha az autóút végre elkészülne. Ám mint kiderült: erre még várni kell pár évet.

A következő és egyik legfontosabb üteme az útépítésnek még igencsak gyerekcipőben jár: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a tervezési feladatok várhatóan 2013. végére készülnek el, ezt követően kezdődhet csak a kivitelezés.

Az elkerülő szakaszon Győr felé haladnak a járművek<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Takács Zsolt)

A távlati gyorsforgalmi út Csorna várost elkerülő szakasza két ütemre bontható annak előkészítettségi állapota miatt. A hét kilométer hosszú második ütem a város déli és nyugati elkerülését tartalmazza. A nyertes tervező feladata a környezeti hatásvizsgálat és az engedélyezési terveinek elkészítése is.

Egy hétköznap délutánon a forgalmat portálunk is letesztelte. Enese forgalma az elkerülő hatására valóban visszaesett, a település nyugodtabb képet mutat, hiszen eddig a falut átszelő 85-ös főúton haladt át gyakorlatilag teljes megyei forgalom. A kamionok most az elkerülő szakasz felé döbörögnek, hogy végíghajtsanak a nyolc kilométernyi szakaszon, ám Kónynál ismét visszaterelik őket a főútra. Innen pedig számos településen kell még átrobogniuk Szombathelyik, illetve Sopronig.

Kapcsolódó hírek