Magyar siker a vitorlázórepülő vb-n: Szabó Péter napi győztes!

Ugrósdy Márton   ·   2017.01.19. 15:10
cim

Startra várva (fotók: Cziráky Gergely)

Futamgyőzelmet aratott Szabó Péter, az Alföldi Repülőklub versenyzője az ausztráliai Benallában rendezett vitorlázórepülő világbajnokságon. Az időjárás a következő napokra nem tűnik kedvezőnek, de a magyar csapat eddig is kiváló eredményeket ért el.

Péter a hazai vitorlázórepülő ranglista első helyezettje, a válogatott keret edzője, a tavalyi év nemzeti bajnoka, így nem csoda, hogy szép eredményt ért el. A mai, 499 kilométeres távot JS-1c típusú repülőgépével kicsit több mint négy óra alatt, 120,68 kilométer/órás átlaggal teljesítette, maga mögé utasítva a négyszeres világbajnok német Michael Sommert, és az összetettben vezető brit géppárt, Andrew Davist és Russel Cheethamet is.

Leszállás után: Szabó Péter...

Mint arról korábban beszámoltunk, a verseny első hete kifejezetten nehéz időjárás közepette zajlott, nem volt ez másképp a mostani szakaszban sem, Szabó Péter beszámolója a sikeres futamról ugyanakkor azt is érzékelteti, hogyan lehet ilyen körülmények között jó taktikával és persze némi kockázatvállalással sikert elérni:

„Ma sem volt kifejezett »ausztrál időjárás«. Alacsonyra lehetett csak emelkedni, és bár ezer méter alatt erősek voltak az emelések (2,5–3 m/s), a termikek a magasban legyengültek, és ma is száraz idő volt, nem jelentek meg a feláramlásokat biztosan jelző, a pilótáknak hatalmas segítséget adó gomolyfelhők az égen.

A feladat ehhez képest igen méretes, 500 kilométeres volt. Ezért korán kellett indulni, még mielőtt az időjárás kialakult volna. Géppárommal, Gulyás Gyurival (hazánk eddigi egyetlen világbajnoka vitorlázórepülésben – a szerk.) hatalmasat kockáztatva kivártunk, és magunk elé engedtük a mezőny jelentős részét. Így az első fordulópontig elkerültük a tömeget, a dombok felett magasan tudtunk maradni. A háromszög második, hosszú szárán már utolértük a mezőnyt, innen már csak haza kellett jönni velük, ezt is sikeresen megoldottuk.”

...és Gulyás György

Az ügyes taktikai húzás napi győzelmet ért Péternek, Gyuri alig tíz ponttal kapott kevesebbet, ami lényegében azonos teljesítmény az ezer pontos mai versenyszámban. Természetesen az egész magyar csapat büszke a győzelemre, főleg hogy másik két versenyzőnk, a 18 méterben induló Hársfalvi Péter, és a 15 méterben vitézkedő Kóré Zoltán is javított ma összetettbeli eredményén. A fiúk készülnek verseny hajrájára, hogy a hátralévő néhány napon is jól szerepelve akár az utóbbi idők egyik legjobb magyar eredményével zárhassák az ausztráliai világbajnokságot.

A mai nap után Szabó Péter összetettben az előkelő hatodik, míg Gyuri néhány ponttal lemaradva a nyolcadik helyen áll. Hársfalvi Péter a 18 méteres mezőny második felében foglal helyet, Kóré Zoltán pedig a 15 méteresek között a hetedik.

A magyar csapat

A meteorológiai előrejelzés szerint holnap is lehet repülés, bár az utolsó napokra csapadékos idő ígérkezik Benallában, Melbourne-től 160 kilométerre északra. Aki naprakészen szeretné követni a magyar csapatot és eredményeit, a válogatott Facebook-oldalán mindig friss híreket és információkat találhat a Föld túloldalán versenyző pilótáinkról.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek