Magyarok a Busworldön

Istvánfi Péter   ·   2011.10.20. 17:30
00

Az Ikarus hagyományos piaca kezdettől fogva a keleti KGST országok voltak, de időnként sikerült nyugatról is komolyabb megrendeléseket begyűjteni. Ezeket az Ikarus jó hírneve mellett a különböző nemzetközi kiállításokon történő megjelenés is segítette. A legelső sikerek az Ikarus 55-ös kapcsán érték a gyárat, a busz a genfi mellett a párizsi autószalonon is részt vett, utóbbi helyen oklevéllel is díjazták a kocsit. Az egyik legnagyobb elismerést az 1969-es nizzai buszkiállításon kapta az Ikarus, ahol a legmagasabb minőségi kategóriában sikerült a vásár ezüstserlegét is elnyernie a légkondicionált Ikarus 250-essel. Két év múlva, Monacóban a 250-es tárgyalóbusz kivitele elnyerte a verseny nagydíját, a magyar csapat a monacói herceg serlegével térhetett haza. A nyugati szaksajtó nem győzte dicsérni a busz technikai megoldásait, egyes lapok az autóbuszok Rolls-Royce-aként emlegették a járművet.

A Csaba Metál személyében 2009 után idén is lesz magyar kiállító a rendezvényen<br>A képre kattintva a Busworldön és annak elődjein készült Ikarusos képekből készült galériánkat tekintheti meg

A mai napon megnyílt Busworld kiállítás a világ legnagyobb autóbuszos seregszemléje, a hagyományosan kétévente megrendezett kiállítás-sorozat első, európai részét a belgiumi Kortrijkban tartják. Emellett az év folyamán még Bombayben, Sanghajban, Sao Paolóban, és Isztambulban lesz Busworld kiállítás. Magát a kiállítást 1971 óta rendezik meg, 1999 óta hívják Busworldnek, előtte Car & Bus kiállítás néven futott a rendezvény. Sokáig az Ikarus is állandó szereplője volt az expónak, néhány típus Kortrijkban lépett először a nyilvánosság elé. Az utolsó Ikarus 2005-ben szerepelt a kiállításon, rá két évre már magyar jármű nélkül zajlott a rendezvény. Idén – ahogy két éve is – a Csaba Metál Urbanus midibusza fogja a magyar színeket képviselni.

Kapcsolódó hírek