Mahart PassNave: kell nekünk!

MTI/iho   ·   2013.10.16. 13:26

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Márton Péter, az MNV vezérigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a társaság többségi részesedésének megvásárlásával az állam egy versenyképes cégben szerzett döntő tulajdonhányadot, és ezzel a dunai személyhajózás további növekedésének nyertese lehet. Némethné hozzátette: a tranzakció illeszkedik a 2010-ben megkezdett vagyonpolitikai fordulattal elindult folyamatba, az állami vagyon gyarapításába.

A hajózási és kikötői fejlesztések állami részvétellel hatékonyabban valósíthatók meg – fejtette ki a miniszter.
– Budapestre mintegy 200 ezer turista érkezik üdülőhajóval. Meg kívánják teremteni annak lehetőségét, hogy a turistautak ne csak a fővárosba koncentrálódjanak, hanem bekapcsolják a vidéki turisztikai célpontokat – mondta. Németh Lászlóné szerint a tranzakció lehetőséget teremt arra is, hogy jobban bevonják a hajózás adta lehetőségeket a közösségi közlekedésbe.

Az MNV és a Mahart PassNave közötti együttműködést tavaly ősszel kezdeményezte a cég többségi tulajdonosa, a Masped Zrt., ezután kezdték meg a tárgyalásokat.

Az MNV vezérigazgatója elmondta: a vételár 750 millió forint, amit négy részletben, négy év alatt fizetnek ki. Az első a jövő évben lesz esedékes, az 51 százalékos tulajdonrészre jutó nyereséghányad fedezi a részletek összegét.

A Mahart PassNave 2011-ben, illetve 2012-ben 400 millió forint körüli mérleg szerinti eredményt ért el. A 2013–2015 közötti időszakban éves szinten félmilliárd forint feletti mérleg szerinti eredménnyel kalkulálnak, ami 2017-től várhatóan meghaladja majd a 600 millió forintot – ismertette Márton Péter.

A társaság flottája jelenleg 22 hajóból áll, éves szinten 110 szállodahajót fogad budapesti és vidéki kikötői hálózatában.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta: a Duna a transzeurópai hálózat része, így a dunai hajózás európai kitekintésű feladat és lehetőség.

Az államtitkár kifejtette: az unióval vannak kisebb viták a folyó használatáról, kezeléséről, mert Magyarország erőteljesebben veszi figyelembe az ökológiai szempontokat, de a személyszállítás az a terület, ahol találkozhatnak az elképzelések.

Völner Pál kiemelte: a cégvásárlás segítségével szeretnék elérni a különböző közlekedési módok turisztikai célú összehangolását, illetve szeretnék erősíteni a nemzetközi hajózási személyszállításban Budapest szerepét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek