MAKS-hírek: orosz tankerek, oroszosított Superjet

iho   ·   2015.08.27. 16:15
il-96tanker_cim

Még egy teljes évtizedig biztosított az Il-96-os gyártása, jelentette be a moszkvai repülőszalonon a United Aircraft vezérigazgatója. Az oroszok jelenlegi egyetlen szélestörzsű gépe tanker-szállítóként készül tovább.

A bejelentés egyben azt jelenti, tette hozzá Jurij Sljusar, hogy a voronyezsi VASO gyárat annak ellenére nem kell bezárni, hogy közben kétségessé vált az Antonovok eddigi ottani építése, mert Ukrajna nem engedi át a gyártási jogokat. Az aktuális típus az An-148-as regionális utasszállító lenne, amit ugyanakkor Kijevben is készítenek. Egyes megfigyelők szerint ugyancsak az Antonovok hiányával magyarázható, hogy az oroszok a jelek szerint újra előveszik a mindössze hét példányban repülő Il-114-es lgt regionális utasszállítót, ami talán némiképp helyettesíthetné az eddig használt Antonov-típusokat.

A jelenleg egyetlen példányban repülő Il-96-os teherszállító

Az Il-96-os a hetvenes években fejlesztett első orosz szélestörzsű, az Il-86-os modernizált változata, amelynek azonban ugyanúgy elmaradt a komoly piaci sikere, mint az alaptípusnak. A gép utasszállító változatának gyártása 2009-ben új megrendelések híján befejeződött, néhány példányban az állami vezetők utaztatásával foglalkozó Rosszija és a kubai légitársaság repüli, az Aeroflot félreállította a maga gépeit. Egy ilyen példány égett el tavaly Seremetyevón, amúgy viszont már korábban szó volt arról, hogy a nemzeti légitársaság számára feleslegessé vált példányokat teherszállítóvá alakítják, miközben maga az új gépek gyártása is lassan, de folytatódott, de ugyancsak cargo-változatban.

A kormány ugyanakkor idén év elején adott zöld utat az Il-96-os tankerflotta kiépítésére. A típusra elsősorban az északi vidékeken lesz szükség, ahol nagyonis kell a 65 tonnás kerozin-készlet mellett a 3500 kilométeres hatótávolság, hiszen a jelenlegi geopolitikai előrejelzések szerint a jövő igazi konfliktuszónája az északi sarkvidék lehet, amelynek egy hatalmas részére Oroszország nemrég hivatalosan is bejelentette az igényét az ENSZ-nél, de más érintett hatalmak ezt nem ismerik el.

A tanker-változat kapacitása és hatótávolsága is tekintélyes lesz

A gépeket ugyanazzal az UPAZ-1-es hajlékonytömlős-kosaras tankoló rendszerrel szerelik fel, mint amelyek az eddig ebben a szerepkörben repülő Il-78-asokon, a 76-osok tanker változatán dolgoznak.

Az egyre bonyolódó nemzetközi helyzet és az orosz vezetés intenciója is tükröződik abban a bejelentésben, hogy a jelenleg gyártásban lévő, a Szovjetunió bukása után első és egyetlen új orosz polgári utasszállító, a Szuhoj Superjet gyártási költségeit a gyártó gépenként 2,6 millió dollárral akarja csökkenteni úgy, hogy a gépen lévő nyugati eredetű berendezéseket, legalábbis ezek egy részét, orosz gyártmányokkal váltják fel. Mint ismert, a gép az olasz Aleniával kooperációban készült, olyan beszállítókkal, mint az UTC az elektromos rendszerekkel, a Thales az avionikával és a Parker Aerospace a hidraulika-rendszerrel, és a Curtiss-Wright a tűzérzékelő és oltórendszerrel.

Mi kerülhet a Superjetre, ami a nyugati típusalkalmasságin is megfelel?

A fő megrendelő, az Ilyushin Finance (IFC) vezérigazgatója szerint jól halad az új orosz utasszállító, az MSz-21-es összeszerelése, amelynek első példánya a Pratt & Whitney GTF-hajtóműveivel repül, az első a kettő közül már meg is érkezett Irkutba, a gyártás helyszínére. Vagyis ez az orosz gép sem nélkülözheti a nyugati technikát, a gyártósor is egy német cég robotjaival lett felszerelve. Rubcov szerint a készülő gép törzsének több szekcióját már összeszerelték, következik a szárnyak társítása és aztán jöhetnek a hajtóművek. A gép még idén elkészül és jövőre megkezdheti a berepülést.

Az IFC más üzletekben is érdekelt, de a kanadai gyártású új utasszállítóra szóló, 39 gépes megrendelése egyelőre bizonytalanná vált és további tárgyalások témája lett, miután a nemzetközi szankciókhoz csatlakozó Kanada kormánya nem engedélyezte, hogy az eredeti tervek szerint kanadai bankok finanszírozzák az üzletet. Rubcov, az Ilyushin Finance vezérigazgatója jelezte, a CSeriest elsősorban nem orosz, hanem más külföldi vevőknek szánta volna, és reméli, hogy miután a gép jövőre forgalomba áll, ez sok légitársaságot meggyőzhet, amelyek az IFC-n keresztül akarnak majd a modern regionális-középhatótávolságú keskenytörzsű gépekhez jutni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek