Már csak emlék... II.

Arnold Balázs   ·   2012.08.04. 19:00
kiskep_v43

A múltkori után egy újabb adag régebbi fotót adunk közre az ihón. Ezúttal a MÁV számára legnagyobb példányszámban készített sorozat egy-egy tagjával teszünk rövid időutazást a 2008-as esztendőbe, és elevenítünk fel pár szép, vagy azóta ritkaságszámba menő pillanatot.

A V43-as sorozat licencét „az 50 periódusú vasútvillamosítás fejlesztésére alakult nyugati munkaközösség”-től vásárolta a MÁV 1960-ban. Az első hét mozdony a németországi Essenben, a többi pedig már itthon, a Ganz gyáraiban készült. Összesen 379 példányt gyártottak le, ezek közül tizenötöt a GYSEV üzemeltet. A szilícium-egyenirányítójuk után Szili becenévre keresztelt sorozat első példányai még 25/16 kilovoltos átkapcsolóval rendelkeztek, hiszen akkor a hegyeshalmi fővonal még ez utóbbi feszültséggel üzemelt.

A V43-asoknak sok változata, és három sorozata (hagyományos ezres, „papagáj” kétezres a felújított dunakeszi kocsikhoz, és „cirmos” háromezres a halberstadti kocsikhoz) készült. A gépek a mai napig a MÁV-Trakció járműparkjának gerincét alkotják, így a magyar vasút jellemző igáslovai. A sorozatról bővebben az Indóház Extra 2008. téli számában olvashat.

A V43 1069-es vágódik be Ferencvárosba egy győri gyorssal 2008. szeptemberében. Akkor még voltak piros halberstadti kocsik<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: a szerző)

Kapcsolódó hírek