Már csak október 31-ig érvényesek a diákigazolvány-matricák

iho/vasút   ·   2018.10.26. 12:14

A tizennégy év feletti tanulók, hallgatók számára a vasúti utazási kedvezmény igénybevételének feltétele az érvényes diákigazolvány. Az előző tanévben/félévben kapott diákigazolvány-matricák október 31-ig használhatók, ezért a MÁV-Start arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról.

A köznevelési és felsőoktatási intézmények minden tanévben érvényesítő matricákkal látják el a diákigazolványokat, amelyek a felsőoktatásban az első félév végéig, azaz március 31-ig, a köznevelési intézményekben pedig a következő év októberének utolsó napjáig érvényesek. Az új matricákat október végéig érdemes beszerezni. Amennyiben a tanulói, hallgatói diákigazolványt valamilyen okból nem érvényesítik időben, az okmány az adott oktatási intézmény által kiállított, ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással pótolható.

A közoktatásban és a felsőoktatásban részt vevő nappali és esti tagozatos tanulók a lakóhelyük, illetve tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne közötti útvonalra szóló, kilencven százalékos havi-, félhavi-, illetve harmincnapos bérletet is vásárolhatnak.

A megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül nyolcezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal vagy igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon igazolni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek