2014 óta, immár naponta közlekedtet konténervonatokat Nagyvárad és Zeebrugge között az olasz bázisú Transmec-csoport, akik két éve megnyitották az Intermodal Vest átrakót a Körös-parti városban. Most a betonnal burkolt felületet húszezerről harmincezer négyzetméteresre növelték, ezáltal újabb háromszáz méternyi vágányt tettek elérhetővé a rakodás számára. A bővítésnek köszönhetően a Nagyvárad és Łódz között július óta közlekedő közvetlen járatuk sűrűségét megduplázzák heti egyről két vonatpárra, és a németországi, a holland határ közelében található Kaldenkirchenbe is biztosítani tudják a heti két vonatpár zavarmentes közlekedtetését.

A Transmec-csoport elődje egy kis családi vállalkozás volt az olaszországi Pavulloban, amit 1850-ben alapítottak. A vállalatcsoport ma már jelentős szereplő a nemzetközi fuvarozásban és logisztikában, Európán kívül Törökországban, Indiában és Dél-Amerikában is jelen vannak. Kelet-Európában bázisai vannak Lengyelországban, Romániában, Oroszországban. Több helyszínen is a DB-csoporttal közösen alapítottak vállalatot. A konszern része a Transmec To Be logisztikai szervezeti egység is. A társaság együttműködik a P&O Ferrymasters hajózási céggel is, Zeebruggében vonataikhoz Angliába tartó kompjáratok is csatlakoznak.

Rakodás a Transmec nagyváradi Intermodal Vest terminálon (fotó: intermodal-logistics.ro)

A Transmec az elmúlt években hatmillió eurót (közel kétmilliárd forintot) költött az intermodális eszközei fejlesztésére. Beszereztek négyszázharminc Huckepack-félpótkocsit, százharminc csereszekrényt és negyven speciális konténert. A cégcsoport felszálló szakaszban van, ami különösen igaz az intermodális szállításokra. A nagyváradi terminál bővítésével közvetlen, költséghatékony és környezetkímélő hozzáférést tudnak biztosítani fontos növekvő piacokhoz.

A terminál közel esik Debrecenhez is, közúton hetvenöt kilométer a távolság. Magyarország második legnagyobb városával és környékével nem számol az Országos Intermodális Konténerterminál Hálózat, a román határhoz közel egyedül Békéscsabán létesül ilyen terminál, illetve a záhonyi átrakó körzetben épülhet hasonló rendeltetésű intermodális központ. Debrecenben a repülőtéri trimodális központba járnak a Xanga-csoport 2015-ös fejlesztését követően a konténervonatok Hamburgból, Rotterdamból és Koperből, itt a légi szállítás jelent a hagyományos intermodális terminálokhoz képes hozzáadott értéket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!