Még mindig drónveszély, sőt, egyre inkább

iho   ·   2015.08.25. 11:15
cim6

Az amerikai légihatóság, az FAA meglehetősen döbbenetes jelentést tett közzé az „ember nélküli légi járművek” (UAV) feltűnése miatt történt incidensekről: a nem kívánt találkozások száma a drónok számára tiltott légtérben 2014 novembere és az idei év augusztusa között több százra rúgott. Viszonylag ritkán volt szüksége az ember vezette repülőgépnek elkerülő manővert végrehajtania a veszélyhelyzet megoldása érdekében, de mint azt az amerikai pilótaszervezet, az ALPA vezetője hangsúlyozta, nem kell feltétlenül ütközés ahhoz, hogy a szerkezetek feltűnése bajt okozzon, ugyanis rendszerint a pilóták számára legnagyobb leterhelést jelentő szakaszok, a megközelítés és emelkedés, le- és felszállás során tűnnek fel általában a nagygépek közelében pilóta nélküli szerkezetek és térítik el a személyzet figyelmét, illetve okoznak plusz munkát és stresszhatást.

A USA Today kompozíciója: drón a reptér légterében

A jelentés megemlíti például egy JetBlue 320-as esetét, amely 3-400 láb magasságban találkozott UAV-val, a New York-i Kennedy repülőtérre történő leszállás előtt közvetlenül. Volt hasonló incidens Houstonban, Los Angelesben is, utóbbi esetben a gép mintegy 150 méternyi kényelmetlen közelségbe került egy drónnal. Apró sötét szerkezet veszélyeztetett egy a bostoni Loganra tartó CRJ-t, mindössze húsz méter közelségbe került egy drónhoz a FedEx 767-ese San Jose repülőtere légterében. Hasonlóan veszélyesen közel járt egy hasonló szerkezet ugyanott a Southwest egyik végső megközelítést végrehajtó 737-eséhez.

A jelentés azt is feltárja, hogy az esetek túlnyomó többségében a távirányítású gép „pilótáját” illetve tulajdonosát nem sikerült azonosítania a hatóságoknak. Kisebb gépeket is fenyeget a veszély, legutóbb Vancouver repülőterének megközelítése közben csak méterekkel kerülte el az ütközést egy GA-repülőgép egy drónnal. A légimentők, rendőrök és más, a városok fölött hivatásszerűen repülő szolgálatok körében is egyre nagyobb az aggodalom, hiszen ők úgymond szabályosan használt drónokkal is találkozhatnak.

Rendőrségi drón-helikopter: TCAS és vizsgázott pilóta kellene hozzá

Korábban is már létezett az ilyen szerkezetek használatát szabályozó rendelkezés, amely tiltja bizonyos magasság fölött és a közforgalmi repülés által használt légterekben ezeknek a gépeknek a használatát, az FAA emellett egyfajta felvilágosító kampányt indított a szabálytalan drónrepültetés kockázatairól, de ennek a jelek szerint nem lett igazán komoly eredménye, az egy év alatt történt veszélyes incidensek száma 238-ról 650-re ugrott, vagyis kissé leegyszerűsítve nem múlik el nap az Egyesült Államokban ilyen eset nélkül. A nyilvánvalóan kudarcos felvilágosító kampányról egyébként egyre kevesebb szó esik.

Szkeptikus netes hozzászólók szerint addig nem lesz igazán drasztikus a fellépés a drónok szabálytalan használata ügyében, amíg egy ilyen távirányított gép balesetet nem okoz. Egy másik eset viszont a drónrepültetés másfajta veszélyeire figyelmeztet: egy ilyen, ismeretlen személy által reptetett gép lezuhant emberekkel teli focistadionban, el is talált valakit, de szerencsére nem okozott veszélyes sérülést. Vagyis a hatóságok újabb veszélyes szituáció kezelésével kell, hogy szembenézzenek, az UAV-használattal a tömegrendezvényeken.

A szabályos drón-repültetés is veszélyeztetheti a szolgálatok alacsonyan dolgozó gépeit

Az ALPA egyik javaslata a helyzet megoldására, hogy a drónok vásárlóit és használóit regisztrálják, a kereskedelemben kössék ehhez az eladásukat. De az ALPA számára aggodalmat keltő a következő időszak egyik várható fejleménye, a nagyobb, hatóságilag is engedélyezett pilóta nélküli szerkezetek használata akár hatósági vagy katonai üzemeltetésben. A pilótaszervezet vezetője szerint ezeket a gépeket pontosan olyan kötött szabályrendszer keretein belül kell üzemeltetni, mint a légitársaságok gépeit, ez pedig engedéllyel rendelkező üzemeltetőket és „pilótákat”, illetve az ütközések elkerülésére fejlesztett műszaki megoldások (TCAS) kötelezővé tételét jelentené.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek