Megbékélés az égen? Kuba, Irán és az Egyesült Államok

iho   ·   2016.06.15. 13:45
cim3
Réges-régi ellenségeskedések oldását jelzik az újabb fejlemények az Egyesült Államok és Irán, illetve az Egyesült Államok és Kuba kapcsolatában. Ami talán inkább meglepő: miután az Airbus már az év elején sietett bejelenteni egy óriási, több mint száz gépre szóló üzletet a szankcióktól szabaduló perzsa állammal, de azóta sem sikerült ezt szerződésben rögzíteni, most bizonyossá vált, hogy az amerikai vetélytárs is hasonlóan nagy üzletre számíthat Irán légitársaságaival.

A Reuters híradása szerint a bejelentés iráni forrásból származik, és szintén száznál több Boeing utasszállító vásárlását jelenti egyedül a nemzeti légitársaság, az IranAir részéről. A gépek egy részét közvetlenül a gyártótól veszik meg, más részüket lízingcégektől bérlik majd. A Boeing részéről a hírügynökség csak arra nézve kapott megerősítést, hogy valóban zajlanak a tárgyalások iráni légitársaságokkal, de az eredmény erősen függ attól, hangsúlyozza a gyártó, hogyan dönt az üzletről a washingtoni kormányzat. Érdemes hozzátenni: az Airbus gépeladása sem lehetséges amerikai jóváhagyás nélkül, az európai utasszállítók jelentős részben ugyanis amerikai technológiát tartalmaznak, esetleg amerikai gyártmányú hajtóművekkel és fontos más részegységekkel repülnek.

Az elöregedett géppark felújításáról is tárgyal az állami légitársaság és a Boeing

Az IranAir elnöke ugyanakkor elmondta, nemcsak gépvásárlásokról zajlanak tárgyalások, hanem arról is, hogyan lehet a jelenlegi, elöregedett, részben réges-régi Boeing-flottát életben tartani, felújítani, biztonságossá tenni. Ami egyébként arra utal, hogy Irán nem számíthat a szankciók feloldása és az engedélyek megadása mellett sem arra, hogy a 400 gépre becsült flotta-igényét hamar ki tudják elégíteni a gyártók, amelyek az Atlanti-óceán mindkét oldalán komoly kapacitás-gondokkal küszködnek.

A problémák egy másik halmazára hívta fel a figyelmet az Airbus eladási főnöke, John Leahy, amikor néhány hete a pénzügyi tranzakciók biztonságos csatornáinak kiépítését sürgette Irán és a külvilág között, ezek hiányával magyarázva, hogy az év eleje óta miért nem mozdult előre a nagy hangerővel bejelentett Airbus-üzlet. A bankok ugyanis egyelőre nagyon óvatosan kezelik az Iránnal kapcsolatos ügyleteket, szemlátomást még azt sem tartják száz százalékig biztosnak, hogy a szankciók tényleg teljes egészében eltűnnek, illetve hogy valamilyen esemény kapcsán nem állnak vissza, ami a hitelek elvesztését jelentené.

Négyszáznál több új gép kellene összesen Iránnak, de a nagy gyártók kapacitása foglalt

Ami Kubát illeti: a friss washingtoni döntés szerint hat amerikai légitársaság indíthat menetrend szerinti kubai járatokat az Egyesült Államok területéről, igaz, a most kijelölt cégek egyelőre csak Havannán kívüli desztinációkra repülhetnek, a kubai fővárosra jelentkezők valamivel később kapják meg a kijelölést. A zöld jelzés azután születhetett meg, hogy Obama elnök néhány hónapja történelmi látogatást tett a szigetországban, és megszülettek a szükséges megállapodások a közvetlen légi kapcsolatok felvételéről. Az egyetlen légitársaság, amely végül kérte, de nem kapta meg az engedélyt, az egykori cégóriás nyomdokain épülgető Eastern, amelyet a közlekedési tárca még nem tartott eléggé felkészültnek erre a feladatra.

Az American Miami, a Southwest, a JetBlue és a Silver az ugyancsak floridai Fort Lauderdale, a Frontier Chicago és Philadelphia illetve a Sun Country Minneapolis felől repülhet Kuba nagy vidéki repülőtereire. Ez heti 155 járatot jelent, de ez a szám várhatóan a háromszorosára emelkedik, amint Havannába is beindulnak majd az eddigi charterek helyett a menetrend szerinti repülések az Egyesült Államok irányából.

Varadero az egyik desztináció a hat amerikai légitársaságnak

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek