Megfelel az európai normáknak a hazai útdíjrendszer

iho   ·   2014.05.23. 16:38

A Magyarországon tavaly nyáron a tehergépjárművekre bevezetett útdíjrendszer összességében megfelel az európai normáknak – állítja Völner Pál. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára mindezt az Európai Bizottság napokban megküldött véleménye alapján mondta. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság korábban kifogásolhatónak, vitathatónak tartotta a 2013 júliusa óta alkalmazott díjak szintjét, számításuk módját és az uniós előírásoknak való megfelelésüket.

Az NFM az állásfoglalás megalapozott felülvizsgálata érdekében szakértői szintű egyeztetéseket folytatott a bizottsággal – emlékeztetett. A tárca tavaly szeptember végén mutatta be a magyarországi útdíjszedési rendszer alapvető működését a Mobilitáspolitika és közlekedés Főigazgatóság (DG MOVE) munkatársainak. A fejlesztési minisztérium későbbi megbeszéléseken is képviselt álláspontja szerint Magyarország a vonatkozó uniós szabályozásban (Eurovignetta irányelv) foglaltak szerint határozta meg a díjakat.

Az egyeztetések eredményeként a Bizottság elfogadta, hogy a hazai, megtett úttal arányos díjszedési rendszerben kivetett útdíjak figyelembe veszik a közúti infrastruktúra karbantartásában az elmúlt évtizedben felhalmozódott lemaradást is. Az aggályok eloszlatását segítette, hogy a magyar jogrend az uniós szabályoknak történő megfelelés érdekében előírja az útdíj mértékének kétévente esedékes felülvizsgálatát. A bizottság elismerte, hogy az egyes járművek közötti díjszintek arányainak megállapítására alkalmazott módszer összhangban van az Eurovignetta irányelv rendelkezéseivel – közölte Völner Pál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek