Meghiúsult a presztízsvonat felrobbantása

iho/vasút   ·   2011.08.15. 11:51

Már a vádemelés is megtörtént azon három észak-kaukázusi fiatalember ellen, akik fel akarták robbantani a 2009 óta közlekedő, nagysebességű, akár 300 kilométer per órás sebességgel is száguldó Szapszan expresszt.

A Kabard-Balkárföldön született feltételezett főszervező, Iszlam Hamuzsev és két csecsen társa pokolgépes merényletet terveztek, s céljuk az észak-kaukázusi területek elszakadásának elősegítése volt. A tervezés fázisában lévő akció résztvevőit júliusban fogták el, ám csak most hozták nyilvánosságra a részleteket.

Nem ez lett volna az első, közlekedési célpontokat is érintő merénylet: 2009 novemberében a szintén ezen városok között közlekedő Nyevszkij expresszt robbantották föl iszlám szélsőségesek, akkor 28 ember halt meg, tavaly márciusban a moszkvai metrórobbantásokban 40-en lelték halálukat, idén januárban pedig a moszkvai Domogyedovó repterén követtek el merényletet, ez 37 halálos áldozatot követelt.

Kapcsolódó hírek